Gazdaság MTI 2017. augusztus. 22. 07:25

Magyarország feladta a leckét az EU-nak az élelmiszer-jelölésben

A termékek jelölését és a védjegyek piacát is érinti az a húszpontos akcióterv, amelynek célja az élelmiszerek minőségének javítása és a vásárlói tudatosság növelése – mondta a Magyar Időknek Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.

Heteken belül kiderülhet, hogy Brüsszel áldását adja-e a nyugati és a keleti piacon eltérő minőségben forgalmazott élelmiszerek jelölésére vonatkozó magyar javaslatra – írta a Magyar Idők.

Ha az Európai Bizottság pozitív választ küld hazánknak, a nagy multinacionális élelmiszergyártóknak kötelezően fel kell majd tüntetniük a csomagoláson, ha az adott márkatermék összetételében vagy minőségében eltér a más országokban kapható verziótól – mondta a lapnak Zsigó Róbert.

Az államtitkár szerint az élelmiszerek jelölésére vonatkozó szabályok uniós hatáskörben vannak, a tagállamoknak csupán szűk mozgásterük van. Azt remélik, hogy Brüsszel támogatni fogja az eltérő minőség jelölésére vonatkozó magyar javaslatot.

A nemrég napvilágot látott, úgynevezett húszpontos élelmiszer-minőségi stratégiával kapcsolatban Zsigó Róbert közölte, hogy az intézkedéscsomag egyik lényeges eleme – az élelmiszerkönyvi előírások szigorítása és a hatósági ellenőrzés fejlesztése mellett – a vásárlói tudatosság növelése, a szemléletformálás. Az eltérő minőségű élelmiszerek esetében is az a legfontosabb szempont, hogy a vásárlók tudják, mire kell figyelniük a választáskor.

Erre a feladatra a következő években több mint másfél milliárd forintot fordíthat a földművelésügyi tárca.

A jelölések mellett a védjegyek piacán is rendet tennének, ma ugyanis számtalan minőséget garantáló jelölés van forgalomban. Nagyon sokféle védjegyet használnak a magyar piacon, amelyekről az emberek egyre kevésbé tudják eldönteni, hogy melyik védjegy mit garantál. Ezért is fontos, hogy megkeressék azokat a pontokat, ahol egyszerűsíteni lehet a rendszeren – mondta.

Emellett megerősítik a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet is, a rendszer pedig egy S-QR-kód-alapú hátteret is kap, amely segítségével a vásárlók egy kattintással minden fontos információt megtudhatnak az adott termékről.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.