Gazdaság MTI 2017. június. 29. 20:44

Hosszú kihagyás után Ismét növekedni kezdett egy EU-tagállam lakossága

Spanyolországban 89 ezerrel többen élnek, mint tavaly. Az ok a bevándorlásban és a spanyolok elvándorlásának visszaesésében keresendő.

A bevándorlásnak köszönhetően tavaly enyhén növekedett Spanyolország lakossága, amire öt éve nem volt példa - közölte csütörtöki jelentésében a spanyol statisztikai hivatal (INE).

Az adatok szerint 2016-ban 0,19 százalékkal, 89 ezerrel nőtt a dél-európai ország lakossága az egy évvel korábbihoz képest, és elérte a 46,52 millió főt. Közülük 4,4 millió volt külföldi.

Spanyolországba tavaly több mint 354 ezer ember költözött más országokból, míg a távozó külföldiek száma mintegy 242 ezer volt. Az elmúlt években, főként a gazdasági válság következtében kialakult magas munkanélküliség miatt ennek épp ellenkezője volt jellemző.

A bevándorlási listát Marokkó vezeti, ahonnan mintegy 30 ezren érkeztek, amelyet Románia követ 29 ezer bevándorlóval. A dél-amerikai országok közül a legtöbb letelepedni vágyó Kolumbiából jött.

Ezzel együtt csökkent a spanyolok elvándorlása, egy év alatt 9 százalékkal. Tavaly 86 ezer spanyol hagyta el az országot, és több mint 62 ezren tértek vissza.

A statisztikai hivatal egy héttel ezelőtt Spanyolország népességének fogyatkozásra figyelmeztetett, amelyben beszámolt arról, hogy tavaly ismét kevesebben születtek, mint amennyien meghaltak. Valamint kitért a társadalom elöregedésének jelenségére is. A most közölt beszámolóban erre újból felhívta a figyelmet, hozzátéve, hogy 2,8 millió 80 év feletti ember él a dél-európai országban.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Fülöp István 2024. december. 02. 06:30

Kivéreztetett önkormányzatok: durva helyiadó-emelésbe kezd több kerület és város, hogy pótolja az elvont pénzeket

Évek óta tart az önkormányzatok kivéreztetése a kormány által, elég csak az iparűzési adó felfüggesztésére vagy a különleges gazdasági övezetek kijelölésére gondolni. A jelek szerint több budapesti kerület és megyei jogú város komolyan vette Navracsics Tibor tanácsát, és januártól egyes helyi adók jelentős emelésével kompenzálja az elvont pénzeket. Megnéztük, hol, mennyivel nőnek a ezek a közterhek.