Gazdaság hvg.hu 2017. június. 22. 11:00

Lyukra futott a DK, Mészáros nem is épít - de a szomszédok nem nyugodhatnak meg

Tucatnyi DK-s szimpatizáns tiltakozott ma reggel a XIII. kerületi Vagyonkezelő épülete előtt egy olyan telek beépítése ellen, amelyet senki sem akar beépíteni. Legalábbis egyelőre.

Érvénytelen lett 12 ingatlanra kiírt árverés a XIII. kerületben, így köztük az a három Népfürdő utcai telek sem kelt el, amelyek beépítése ellen hetek óta tiltakoznak a lakók. Valójában a DK, Gyurcsány Ferenc pártja tüzelte fel a szomszédos Vizafogó lakótelepen és a puccos-loftos Riverside lakóparkban élőket, akik azonnal tudni vélték, hogy Mészáros Lőrinc építkezik az ablakuk előtt. A DK aláírást-gyűjtést is szervezett, ám Gréczy Zsolt, a párt szóvivője azt mondja: a DK azt konkrétan nem állította, hogy éppen Mészárostól kell tartaniuk a beruházás ellenzőinek. Gréczy szerint nem is futottak lyukra a tüntetéssel, hiszen attól, hogy ez a pályázati kör érvénytelen lett, a kerület még nem tett le az ingatlaneladásról.

 

hvg.hu

Akár Mészáros lesz a beruházó, akár nem, a lakók teljes joggal tarhatnak attól, hogy ha az előttük elhelyezkedő telkekre egyszer majd további lakásokat, üzleteket és irodákat építenek – ahogyan azt a kerületi szabályzat meg is engedi –, akkor elveszik a dunai kilátásukat.A szóban forgó ingatlanok éppen a pesti rakpartnak azon része fölött helyezkednek el, ahol – a vizes vb-re készülés jegyében – nemrég kivágták a fákat és kopár, lebetonozott sétányt alakítottak ki. Voltak, akik addig naivan azt gondolták, éppen a zöldfelületet igyekszik növelni a kerület a Duna-part közelében. Holott a főváros 1997 óta beépíthetőnek írja a területet a dokumentációiban, s ezt a tervet a helyi önkormányzat 2000-ben be is építette a kerületi építési szabályozásba. Más kérdés, hogy akik például a Riverside-ban loftlakást vettek 2005-ben 80 millió forintért, azok nem számítottak arra, hogy később újabb tömböket húznak fel melléjük.

Pár hete azonban kiderült, hogy lakópark épülhet az összesen 10 ezer négyzetméteres területen, s az épületmagasság 25 méteres is lehet. Bár a tenderkiírás szerint a majdani fejlesztőnek közparkot kell majd kialakítania a házak között. A pályázati dokumentációt információink szerint a legnagyobb ingatlanfejlesztők mind megvásárolták, Demján Sándortól a Biggeorge’s-on át a GTC-ig (ez utóbbi fejlesztette egyébként a Riverside-ot is), ám egyikük sem adott ajánlatot. A Népfürdő utcai telkek nettó kikiáltási ára 3,6 milliárd forint volt. Az MSZP-s vezetésű önkormányzatnál most azt tervezik, megkeresik az érdeklődőket, akiket sejtésük szerint az riaszthatott el, hogy a beruházással árvízi védművet is kell majd építeni. Ez azt jelenti, hogy fel kell tölteni a területet, és masszív betonfallal körbe kell venni – éppen úgy, ahogyan a szomszédos Elmű-sporttelepnél is látható. Vagyis a frissen kialakított sétányt is betonfal veszi majd körül.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.