Gazdaság hvg.hu 2017. június. 21. 12:47

Kifogyott az Aldi a saját márkás slágertermékéből

A boltlánc szerint átmeneti a probléma, ami a héten megoldódik.

Több budapesti Aldi-egységben is - egy XIII. kerületiben, egy IX. kerületiben és két XIX. kerületiben – az elmúlt napokban hiánycikk lett a másfél literes saját márkás szénsavas ásványvíz – írja a Napi.hu.

A lap szerint az egyik boltban egy dolgozó azt mondta, hogy nincsen víz, és nem is tudják mikor lesz. Egy másik Aldiban azt mondták, zárolták a teljes Aquitas-készletet, és egyelőre nem lesz ilyen ásványvíz. A hiány miatt ezekben az Aldikban csak jóval drágább márkás ásványvizek voltak, amelyek másfélszer-kétszer annyiba kerülnek, mint a saját márkás víz, amiből csak 59 forint egy palack, míg a márkás vizekért 99-119 forintot kell adni.

Az Aldi a lapnak elismerte, hogy a 1,5 literes saját márkás Aquitas ásványvíz esetében merült fel átmeneti szállítási probléma, de egyetlen saját márkás ásványvíz sem áll zárolás alatt. A boltlánc közölte továbbá, hogy a probléma a beszállítótól kapott információk szerint a héten megoldódik. A hét elején – június 19-én – már érkezett ebből az ásványvízből.

Az Aldi válaszában azt is közölte: folyamatosan figyelik a keresletet, és minden termékből igyekeznek elegendő biztosítani 123 magyarországi egységben. "Saját márkás ásványvízből a jelenlegi raktárkészletek alapján a 1,5 literes és a 2 literes kiszerelésből is fajtánként annyi palack van kint az üzletekben, amely mennyiség a korábbi tapasztalatok alapján több hétre, illetve hónapra elegendő" – áll a boltlánc válaszában.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.