Gazdaság MTI 2017. május. 29. 19:44

Matolcsy messzi tájakra is elviszi a magyar siker hírét

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szakmai küldöttség élén Sanghajban tett látogatást a hétvégén és részt vettek az Ázsia fejlődésével és a világgazdaságban betöltött szerepével foglalkozó Shanghai Fórumon – közölte hétfőn a jegybank.

Matolcsy György a megnyitó ünnepség egyik főelőadójaként az Egy övezet, egy út kezdeményezésről, valamint a magyar válságkezelés sikerességéről tartott előadást.

A konferencián az MNB és a Fudan Egyetem közös szervezésében rendezték azt a nemzetközi panelbeszélgetést, amelyen Palotai Dániel, az MNB vezető közgazdászának, valamint Szun Li-jan, a Fudan Egyetem pénzügyi kutató központja igazgatójának vezetésével megvitatták a résztvevők, hogy a nemzetközi monetáris rendszer változása milyen hatással van a kínai és európai gazdaságra és kereskedelemre.

A jegybankelnököt a sanghaji Fudan Egyetemen működő Fudan Development Institute és a Shanghai Fórum nemzetközi tanácsadó testületének (FDDI – International Advisory Board) tiszteletbeli tagjává nevezték ki.

A testület tagjai között olyan jeles személyiségek vannak, mint Joseph Stiglitz, Robert J. Shiller és Christopher A. Pissarides Nobel-díjas közgazdászok, Robert Zoellick, a Világbank volt elnöke, és Csu Min, az Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgató-helyettese.

A látogatás további eredménye, hogy Matolcsy György együttműködési megállapodást írt alá Hszü Ning-senggel, a sanghaji Fudan Egyetem elnökével.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.