Elkeserítő helyzetükhöz bámulatosan idomulva, jó szomszédságban élnek egymás mellett magyarok, románok, szerbek és romák. Battonyán jártunk, hogy megnézzük, mit hozott a magyar-román határ lebontása óta eltelt tíz év.
Melyik az a magyarországi uniós határszakasz, ahol a különféle nációk a leginkább zökkenőmentesen és a leginkább integráltan élnek egymás mellett, vagyis melyik az a rész, ahol a keveredés kulturális és gazdasági értelemben a leginkább beindult, amióta uniós tagok lettünk? Elsőre Burgenland ugorhatna be, amely ezer szállal kötődik a nyugati határszélhez, amikor azonban ott jártunk, hamar kiderült, hogy a vasfüggöny virtuális módon még ma is kettészakítja a régiót. A határ két oldalán lévő ordító GDP-különbség nem engedi, hogy összenőjön, ami összetartozik.
A magyar-szlovák határ is átjárható, be is indult a keveredés, ám ahogy azt Rajka esetében korábban bemutattuk, a nációk csak egymással párhuzamosan, de nem együtt élnek, csekély hajlandóságot mutatva az integrációra. Ott elsősorban kulturális gátak állnak (még).
A legkevésbé sem gondoltuk volna, de megítélésünk szerint a „versenyt” magasan a magyar-román határszakasz nyerte. Hogy miért, arra Battonyán találtuk meg a választ: ebben a városban békés szimbiózisban élnek magyarok, románok, szerbek és romák.
Ennek pedig alapvetően két oka lehet:
- Az évszázados hagyomány, hiszen itt mindig keveredett a népesség, és bár a trianoni határhúzás, majd később a kommunizmus 40 éve az integrációt megakasztotta, Románia 2007-es uniós csatlakozása óta szabad a határon átjárás (csak iratellenőrzés van) és hamar elkezdett visszaállni a természetes, kevert állapot.
- A határ két oldalán csaknem hasonlóak az életkörülmények. Van, ami nálunk fejlettebb, és van, ami odaát, de összességében sem a kulturális, sem a gazdasági szakadék nem óriási.
természetesnek tartják, hogy a városuk Arad agglomerációs települése,
és a romániai városból ilyen sokan jönnek át lakni a zöldebb, nyugodtabb magyar településre. Míg Rajkán a magyarok és a szlovákok hűvös távolságtartással figyelték egymást, és a szlovákok fizikailag is elkülönülten laktak, Battonyán mindenki azt mondta,
ő inkább örül neki, ha lesz egy román szomszédja, és felújítja, rendben tartja a portáját.
Mindez persze Battonya keserű sorsának is következménye: a helyi ipar leépülése miatt a kilencvenes évek közepe óta olyan sokan elvándoroltak, hogy
körülbelül ezer (!) ház áll üresen. Ha nem jönnek továbbra is a románok, ezek egyszerűen összeomlanak.
Az ingatlannak gyakorlatilag nincs értéke, és egy aradi lakás eladásából a román családok annyi pénzhez jutnak, amelyből bőven válogathatnak Magyarországon, és még a felújítás után is marad a zsebükben bőven.
Kelet-Magyarország fejlettebb, nyugatiasabb hely, mint Nyugat-Románia.
Hiába van odaát is strand, a battonyai gyógyfürdőt például jobbnak tartják, és nyári hétvégeken el is lepik.
A helyiek részben örülnek annak, hogy a románok itt költik el a pénzüket. Azt mesélik, hogy a piacra és strandra járók inkább a battonyai élelmiszerboltban ejtik meg a nagybevásárlást, mert annak szerintük jobb az áruja, mint az otthoni nagyáruházaknak – ezt ott jártunkkor csak erős képzelőerővel tudtuk vizionálni. Részben azonban morgolódnak is a helyiek, mert ha ők szeretnének nyugodtabban fürödni, akkor át kell menniük a közeli Tótkomlósra.
Mivel azonban jellemzően a román középréteg költözött be Battonyára, Marjai János polgármester szerint
összességében nagyon pozitív hozadéka van a folyamatnak: az új lakók erősíteni tudják azt a polgári réteget, amely a városban az elvándorlás miatt annyira megcsappant.
Battonyán a csúcsidőszakokban a közmunkások száma megközelíti a 300-at.
Helyben szinte semmi munka nincs, az utóbbi időben csak a makói gumigyár tudta enyhíteni az évtizedek óta súlyos foglalkoztatási problémákat, oda most külön buszjárat viszi a dolgozókat.
Egy ilyen kisvárosban a 300 közmunkás egészen abszurd utcaképet eredményez, szinte csak őket látni mindenütt. Füvet nyírnak, szemetet szednek, parkot rendeznek, térköveznek reggel 6-tól kora délután 2-ig, majd tömött sorokban bicikliznek haza.
Aki teheti, délután még fusizik valamit, de a többség havi 55 ezer forintból él.
„Most kell elkezdenem vásárolni télre a tűzifát, hogy ne fagyjak meg” – mondta egy asszony. A másik pedig, aki egy lakótelepi panelban lakik, úgy oldja meg a fűtést, hogy télen nem fizeti ki teljesen a gázszámlát, és csak nyáron rendezi hónapról hónapra az adósságát.
Az általános szegénység városszerte látványos, a középületektől, a gyógyfürdőtől és néhány vagyonosabb portától eltekintve
sokszor támad az az érzése az embernek, hogy lepukkant nyolcvanas évek végi díszletek között sétál.
sokan már 20 éve nem dolgoznak rendes állásban.
Bárkit szólítottunk meg, mosolyogva mondta, hogy megérti a várost elhagyó fiatalokat, sőt a saját gyerekeinek is máshol tervez jövőt. Amikor azt kérdeztük egy középkorú nőtől, hogy átmenne-e Aradra dolgozni, rávágta, hogy
soha, de a gyerekeit ő is a helyi román iskolába járatja, hogy tanulják a nyelvet és a kultúrát, mert abban látja a jövőt.
Így keveredik a beidegződés és a racionalitás a helyiekben, akik úgy érzik, Magyarország egyszerűen magukra hagyta őket.
A helyi román iskola egyébként olyan népszerű lett az utóbbi években, hogy bővíteni kellett. Ott jártunkkor elmondták, hogy a jövő tanévre már 120 gyerek fog beiratkozni.
A helyi román nemzetiség mellett magyar anyanyelvű családok is előszeretettel járatják ide a gyermekeiket, és az átköltöző románok között is akad olyan, amelyik nem ingáztatja a gyermekét Aradra. Ők természetesen nem tudnak magyarul, de hamar megtanulnak, és az iskola segíti a beilleszkedésüket.
Míg a románul tanuló gyerekek előtt megnyílik az út a gyulai román gimnáziumba, onnan pedig akár Románia felé is lehet továbblépni,
a felnőttek mobilitási esélyei a zéróhoz közeliek.
Battonya főutcáján a plakátokon most éppen Veszprémbe, Szegedre és Szentesre toboroznak munkásokat, de a helyiek azt mondják, a rossz közlekedés miatt képtelenség ingázni, de egyébként sem tudnak megkeresni ott annyi pénzt, amiből albérlethez jutnának vagy haza tudnának jönni.
A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.