Gazdaság MTI 2017. április. 20. 18:57

Magyarok sem kaphatnak munkát a szaúdi plázákban

Nem dolgozhatnak többé külföldiek Szaúd-Arábia bevásárlóközpontjaiban, amelyek csak hazai munkaerőt foglalkoztathatnak ezentúl a munkaügyi minisztérium döntésének értelmében.

A szaúdi kormány a kőolajtól túlságosan is függő gazdaság diverzifikálását célzó tervének keretében a közelmúltban megtöbbszörözte a helyi lakosoknak több állást kínáló kezdeményezéseit.

Ennek legutolsó példája, hogy a munkaügyi miniszter csütörtökön a Twitteren bejelentette, a bevásárlóközpontok kizárólag szaúdi nőket és férfiakat alkalmazhatnak.

A hivatalos statisztikák szerint Szaúd-Arábiában 2015 végén mintegy kilencmillió külföldi élt és dolgozott, a helyiek száma pedig 21,1 milliót tett ki. Szinte minden munkát a külföldiek végeznek el, kezdve a takarítástól, az éttermi felszolgálásig, de még a szakértők és a vezetők is külföldiek.

A szaúdiak általában szeretnek a közalkalmazotti szférában elhelyezkedni, majdnem kétszer annyian dolgoznak a közszférában, mint a magánszektorban, ráadásul a közalkalmazottaknak rövidebb a munkaidejük. A közalkalmazottak bértömege azonban elviszi a költségvetés kiadásainak 45 százalékát, amelyet a kormány igyekszik 40 százalékra leszorítani a következő években.

A kormány évek óta igyekszik arra ösztönözni a vállalatokat, hogy alkalmazzanak több helyi lakost, a külföldieket előnyben részesítő vállalatokat pedig szankcionálja. Az új szabályok alapján még nagyobb adókkal sújtják a külföldieket foglalkoztató vállalatokat, és júliustól kezdve különadót vetnek ki a külföldi munkavállalókra.

Tavaly év végén a szaúdiak körében 12,1 százalékra rúgott a munkanélküliségi ráta, ezen belül a férfiak körében 5,7 százalék, a nőknél pedig 34,5 százalék volt a munkanélküliség.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.