Egy több országban is kipróbált és bevált oktatási módszertannal lép be a szerencsés magyar iskolákba a Lego.
A kormány és a Lego Manufacturing Kft. 2016 novemberében kötött az oktatási ágazatot érintő kiegészítő megállapodást a program beindításáról - közölte Rétvári Bence.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondta: az uniós forrásból megvalósuló program kiírása után minden iskolának lehetősége lesz pályázat benyújtására. Az elbírálás során előnyt élveznek majd a hátrányos helyzetű, illetve alacsonyabb tanulói átlagponttal rendelkező iskolák - jelezte a parlamenti államtitkár.
A módszertan a Lego Education különféle csomagjaitól függően több tantárgy keretén belül alkalmazható. Példaként említette a matematika, informatika, természettudományi tárgyakat, a magyar irodalmat, magyar nyelvtant, idegen nyelveket. Megjegyezte: a program eredményeinek nyomon követéséért szükséges lesz a projekten belüli beválás vizsgálat elvégzése.
A Lego módszertanát eddig több mint 50 külföldi iskolában próbálták ki, jó eredménnyel. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a módszer a tantárgy oktatásában új megközelítést és lehetőséget ad, mind a diákoknak, mind a pedagógusoknak - jelezte Rétvári Bence.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.