Gazdaság MTI 2017. március. 07. 10:54

Hiába vettek el tőle pozíciókat, Matolcsy alelnöke szerint még bíznak benne

Nagy Márton szerint csak szervezeti átalakulásról van szó a jegybankban.

Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint Matolcsy György bizalma iránta töretlen.

Nagy a Világgazdaság konferenciájának szünetében kedden kijelentette azt is, nem távozik a jegybanktól, és továbbra is fontos feladatokat lát el mint az MNB alelnöke. Hozzátette, az MNB vezetésének tagjai közösen, egységesen hozták meg a szakmai döntést a szervezeti átalakulásról, amelynek révén felügyelete alól elkerült a "pénzügyi stabilitás" szakmai terület.

Mint mondta, továbbra is fontos területekért felel mint az MNB alelnöke, így a jegybank monetáris politikájáért, a monetáris eszköztárért és a devizatartalékok kezeléséért. Szakmai döntés született arról, hogy a mikro- és a makroprudenciális irányítást szervezetileg szét kell választani – jegyezte meg, és kiemelte, a szakmai munka magasabb szintű ellátását biztosítja, hogy ezentúl főleg a monetáris politikára koncentrál. 

Nagy Márton március elsejével távozott a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnöki posztjáról, amely szavai szerint szintén szakmai döntés volt. Az elmúlt évben ugyanis a tőzsde megerősödött, jó irányba halad, így nincs szükség arra, hogy mint MNB alelnök továbbra is felügyelje a BÉT működését, fejlődését – jegyezte meg.

Nagy Márton a Világgazdaság konferencián ismét hangsúlyozta azt is, a jegybank véleménye szerint idén nincs szükség devizakötvény kibocsátására.

zöldhasú
Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.