Nagyon kedvező lehetőség a köztehermentesen adható lakáscafetéria, a munkáltató ezzel a legolcsóbban tudja premizálni a munkavállalót – mondta Izer Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára a köztévében.
Öt évig havi 83 ezer forintot tud adómentesen juttatni a munkáltató a munkavállalónak – közölte a köztévében az NGM helyettes államtitkára.
Izer Norbert szerint a munkavállaló csak akkor tud élni ezzel a lehetőséggel, ha azt a munkáltató biztosítja, viszont nem minden munkaadó tudja ezt megadni.
Felidézte, hogy a munkáltatók 15 éve adhatnak lakástámogatást munkavállalóiknak, a lehetőség népszerűsége 2014-től ugrott meg, amikor már a lakásszerzésen túl lakástörlesztésre is lehetett használni a kedvezményt, 2015-ben 28 ezren kaptak ilyen lehetőséget.
A feltételek még kedvezőbbek lettek, 2017-ben lakásboom várható, így vélhetően megnő az ezzel az adókedvezménnyel élők száma – tette hozzá.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.