Gazdaság MTI 2017. január. 19. 06:21

Mire figyelnek az áfacsalók? A NAV elárulta a trükköket

Több mint 6200 jogsértést tár fel a NAV tavaly, a kár 110 milliárd forintra rúg – írta a Magyar Idők.

A legnagyobb kihívást tavaly is a közteherviseléssel kapcsolatos visszaélések leleplezése jelentette – mondta a Magyar Időknek Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője.

Az esetek közül 2600 alkalommal kezdtek vizsgálódásba költségvetési csalás miatt a pénzügyi nyomozók, az ügyek együttesen százmilliárd forintos kárt okoztak az államkasszának.

Az áfacsalások elkövetői az utóbbi időkben nemigen változtattak módszereiken. A bűnügyi tapasztalatok azt mutatják, hogy a visszaélések továbbra sem korlátozódnak egy-egy termékre: a tettesek azt figyelik, mely árucikkek azok, amelyekkel adott időpontban a legnagyobb hasznot érhetik el, de egyszerre akár több típusú termékkel is folytathatják illegális üzleteiket.

Az áfacsalásra leginkább azokat a cikkeket használják fel, amelyek ömlesztve szállíthatók, egyedi azonosításuk nehézkes, vagy egyáltalán nem lehetséges. Lényeges az is, hogy a portékát az ország egész területén keressék a fogyasztók, emiatt a raktárakban is bőven akadjon belőle – írta a Magyar Idők.

Sárközi Alexandra azt is közölte a lappal, hogy az adóhatóság pénzügyi nyomozói tavaly az élelmiszerek piaca mellett a munkaerő-kölcsönzésben is sok gyanús esetet észleltek.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.