Megpróbálta megmagyarázni a kormány, miért adott 1,3 milliárdot az Országos Roma Önkormányzatnak, miközben ennél is többet követel tőlük.
Miért kapott 1,3 milliárd forintot karácsony előtt az Országos Roma Önkormányzat, miközben nemrég még 1,6 milliárdot követelt tőle a kormány? Ezt kérdezte meg az LMP-s Hadházy Ákos, de arra egészen biztosan nem számított, amilyen választ Rétvári Bencétől kapott.
Az államtitkár ugyanis megírta, hogy az ORÖ 1,3 milliárdos adósságát átvállalja a kormány, hogy fenntartható maradjon a működőképessége, majd mindezt azzal indokolta:
A kormány 2010 óta több mint 1200 milliárd forint összegben vállalta át a települési önkormányzatok adósságát.
Ez a megállapítás igaz is, de sok köze nincs az ORÖ ügyeihez. A minisztérium ugyanis összeges 12 gyanús ügyben vizsgálódott, összesen 860 millió forintnyi kifizetést tartottak kétesnek a Híd a munka világában programra kapott pénzekből, valamint azt is problémásnak tartották, hogy a bérkifizetés meghaladta a 700 millió forintot. A szervezetet akkor még Farkas Flórián fideszes képviselő vezette.
Rétvári most azt is hozzátette mindehhez: a korábban megállapított szabálytalanságok ügyében továbbra is folytatódik a vizsgálat. Az ORÖ a fennmaradó adósságát magasabb törlesztőrészlettel és fennálló ingatlanvagyonának fedezetével törleszti.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.