Gazdaság hvg.hu 2017. január. 04. 07:16

Jogsértő az élettársi özvegyek öröklési illetéke: vagyonokat fizet vissza a NAV?

Az alapvető jogok biztosa kérte az adóügyekért felelős államtitkárt, hogy intézkedjen a tévesen kiszabott öröklési, valamint ajándékozási illetékek visszafizetéséről – írja a szerdai Magyar Nemzet. Egyelőre nem tudni, hogy a NAV megteszi-e ezt, és ha igen, milyen összegekről van szó.

Az ombudsman szerint évek óta sérti az alaptörvényt az, hogy a NAV a megözvegyült bejegyzett élettársak esetén öröklési illetéket szab ki, pedig a házastársakhoz hasonló illetékmentességet kellene élvezniük az élettársaknak is – derül ki Székely László decemberi jelentéséből.

Ha ingatlant örökölnek a megözvegyült élettársak, akkor 9, egyéb esetben 18 százalékos illetéket fizettetnek velük. Vagyis például egy 15 millió forint értékű lakás öröklése esetén az adóhivatal jogtalanul szab ki majdnem másfél millió forint illetéket.

Székely Lászlóhoz a Háttér Társaság fordult korábban az ügyben. A melegek jogait védő szervezet több olyan esetről is beszámolt, amikor az adóhivatal megözvegyült bejegyzett élettársra szabott ki örökösödési illetéket, ráadásul nem egységes a NAV gyakorlata az ügyben.

Az alapvető jogok biztosa megkereste az adóhivatalt és a nemzetgazdasági tárcát is az ügyben, de mindkét helyen úgy vélték: a bejegyzett élettársak vagyonszerzésénél a házastársakra vonatkozó illetékkedvezményi szabályokat nem lehet érvényesíteni, vagyis szerintük jogosan szabtak ki 9, illetve 18 százalékos illetéket.

Trócsányi László igazságügy-miniszter ezzel szemben másképpen gondolta: szerint akkor, amikor a jogszabályok a házastársakra vonatkozó kötelezettségeket vagy jogokat állapítanak meg, azok a bejegyzett élettársakra is érvényesek. A tárcavezető a témában megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságért felelős államtitkárát is, aki ugyanerre a következtetésre jutott.

Az alapvető jogok biztosa ezek után kérte Tállai Andrást, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős és parlamenti államtitkárát, az adóhivatal irányítóját, hogy intézkedjen a tévesen kiszabott öröklési, valamint ajándékozási illetékek visszafizetéséről. Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert és az államtitkárt pedig arra kérte, hogy a jövőben egységesen járjanak el a szabályok értelmezése során – olvasható a lapban.

Egyelőre nem tudni, hogy az adóhivatal eleget tesz-e az ombudsman felhívásának, visszafizeti-e a jogtalanul kiszabott illetékösszegeket, és ha igen, mekkora összegeket. A lap munkatársa kedden hiába kereste meg kérdéseivel a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, lapzártáig nem érkeztek válaszok.

Az NGM-től csak annyit válaszoltak, hogy tanulmányozzák az ombudsmani állásfoglalást, és a tárca a törvényi határidőre figyelemmel alakítja ki majd az álláspontját.

A bejegyzett élettársi kapcsolat nyilvántartásba vételét 2010. január 1-je óta mind az azonos, mind a különnemű párok kérhetik Magyarországon.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.