Gazdaság MTI 2016. december. 30. 06:53

Élelmiszer-rendőrségnek nevezi majd magát a Nébih

Élelmiszer-rendőrséggé alakulhat jövőre a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), hogy eredményesebben léphessen fel a tisztességtelen piaci szereplők ellen – írta a Magyar Idők.

Jövőre továbbfejlesztik az intelligens élelmiszerlánc-biztonsági elemzőrendszert, a cél egy korszerű kockázatelemzési rendszer kialakítása, amely hatékonyan segíti majd a nyomonkövethetőség vizsgálatát – közölte a Nébih a Magyar Időkkel. A fejlesztéssel a meglévő rendszereket optimalizálják és továbbfejlesztik, így minél több információ kerülhet a rendszerekbe.

A Nébih tájékoztatása szerint a kiemelt ügyek igazgatósága 2016-ban is számos esetben derített fel illegális tevékenységeket, majd hozott nyilvánosságra élelmiszerlánc-hamisítási, csalási ügyeket. Folytatódott az illegálisan működő, többek között internetes kereskedő vállalkozások tevékenységének ellenőrzése is.

A hivatal munkatársai idén több mint 989 tonna terméket vontak ki a forgalomból, mintegy 588 ellenőrzés során 27 esetben függesztették fel a vállalkozások működését, és mintegy 380 millió forintnyi bírságot szabtak ki. A Nébih ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az élelmiszer-ágazatban mintegy 200 ezer vállalkozás működik, és ezeknek több mint 90 százaléka tisztességesen dolgozik, és bővült a legális piaci szereplők köre. 

Jövőre a Nébihnek az egyik legnagyobb kihívást az ősszel megjelent madárinfluenza jelentheti, amely a hazai baromfiállományban már most is komoly károkat tett.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.