Gazdaság hvg.hu 2016. december. 28. 09:15

Fontos adózási határidő közeleg

Már csak pár nap van a gondolkodásra.

December 31-én három – a vállalkozásoknak jelentős adómegtakarítást eredményező – határidő jár le - figyelmeztet közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az év utolsó napjáig választható a kisadózók tételes adója (kata) és a kisvállalati adó (kiva), ha már január elsejétől ezek alapján adózna a vállalkozó, illetve az alanyi mentesség az áfában. Ehhez csak egy erre vonatkozó nyilatkozatot kell eljuttatni az adóhivatalnak az év végéig. A pénztárgéphasználatra újonnan kötelezetteknek is az év utolsó napján jár le a kassza üzembehelyezésére nyitva álló határidő, amely az állami támogatás igénybevételének egyik legfontosabb feltétele.

Akik még idén választják a katát, a teljes 2017-es évben így adózhatnak. Viszont annak, aki majd csak jövőre választja, számolnia kell azzal, hogy a bejelentkezés hónapjának utolsó napjáig egy külön - azt az időszakot felölelő, az eredeti adózási módjának megfelelő – bevallást is el kell készítenie - derül ki a közleményből.

A tárca szerint érdemes mindenkinek átgondolni a váltást, hiszen jövőre 6 helyett 12 millió forintra nő a kata bevételi határa. Az alanyi adómentesség bevételi határa is nő, 2 millió forinttal.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék