Sztojcsev Iván
Szerzőnk Sztojcsev Iván

Lámpa, aminek integetni kell, hullámvasút a bicikliút helyén, lyukak a térképen, és túlárazások – összegyűjtöttük a félresiklott kerékpáros-fejlesztéseket.

Milliárdokat költöttek már el Magyarországon a kerékpárosok életét megkönnyítő fejlesztésekre, és még többet szánnak erre a célra. Gyakran azonban valami így is félresikerül, pedig sok esetben kis odafigyelés elég lenne, hogy mindenki úgy érezze, jó helyre megy a pénz.

A lámpa, aminek integetni kell

A helyszín Budapest: a Rákóczi út és a Szövetség utca sarka. Annak a néhány kerékpárosnak, aki szeretne átkelni a kereszteződésen, nincs könnyű dolga, akár tíz percet is várni kell, hogy zöldre váltson a lámpa. Aztán néha arra jön valaki, akinek már ismeri a titkot: el kell kezdeni integetni.

Az itteni kerékpáros lámpát 2015 tavaszán szerelték fel, abban az akcióban, amelyben a belső kerületek sok egyirányú utcájába engedték be szemből is a kerékpárosokat. Helyi fórumokon már nem sokkal ezután felvetődött: hosszú perceket kell várni a zöld jelzésig. Jó ötlet volt, hogy a lámpa elé mozgásérzékelőt tegyenek, de ez sokkal érzékenyebb az oldalirányú mozgásokra, mint a szemből jövőre. Vagyis hiába érkeznek a biciklisek szemből, a gép akkor fogja jobb eséllyel észrevenni őket, ha integetnek, a többi arra járó derültségére.

Sztojcsev Iván

A BKK egyébként városszerte nagyjából ezer olyan szenzort szerelt fel, amely képes a forgalomirányítást is befolyásolni. Azt is tudják mérni – például az úttestbe épített detektorokkal vagy mozgásérzékelővel –, hogy hol torlódnak az autósok, így elvileg a lámpákkal képesek úgy alakítani a forgalmat, hogy kisebb legyen a torlódás. Több más helyen a kerékpárosok is megkapták a maguk mozgásérzékelőjét, anélkül, hogy integetni kellene nekik.

Szervizpontok – csak legyen, aki használja

Nem sajnálták a pénzt, amikor 2015-ben Kőbányán felépült az Újhegyi Kerékpáros Szervizpont. Két nagyforgalmú kerékpárút találkozásánál kialakítottak egy kis sarkot a bringásoknak szerelésre, közel hatmillió forintból. A magas összeget aligha indokolja az eszközök ára: ezeket piaci áron százezer forint alatt be lehet szerezni. Igaz, ott van még egy állvány, néhány pad, kerékpártámaszok és egy asztal is – sőt, egy kút is van, amiből épp nem jön a víz, de persze ez november végén még érthető is. Néhány csavar meghúzására így is jó a szervizpont, de például ha valaki egy defekttel érkezik, azt nem tudja megjavítani, ha csak az ottani eszközökre támaszkodna.

Sztojcsev Iván

Nem árt rögzíteni sem

A szervizpont ötlete persze nem rossz, ha jól megvalósítják, legutóbb a szombathelyi vasútállomáson szereltek fel ilyet. Hasonló kísérletet tettek már Budán is, még 2013-ban állítottak fel a főváros és svéd cégek finanszírozásában a Vérmezőn egy hasonló szervizpontot. Ez volt a főváros első szabad téri szervizpontja, felszerelve nagyjából mindennel, amire a bringásoknak szükségük van. Ott egy apró probléma volt: vagy nem figyeltek erre a részletre, vagy a svédek bíztak meg túlságosan is a magyarokban, mindenesetre három hónap alatt szétlopták az egészet.

A két bicikliút, amit nem kötnek össze...

Hogy mennyire nem hangolják össze a fejlesztéseket, azt kevés tervnél lehet jobban látni, mint a Nehru part felújításának ötletei között. A ferencvárosi önkormányzat áprilisban készítette el a pályázatot erre; a cél a „rekreációs lehetőségek megteremtése”. A térre északról, a Corvinus egyetem felől is befut egy bicikliút, délről, a HÉV-végállomás mellől pedig egy másik – a tervekből úgy tűnik, senkinek nem jutott eszébe, hogy ezt a kettőt össze lehetne kötni. Az önkormányzattól ekkor erre azt válaszolták: nem áll módjukban teljesíteni a kettő összekapcsolását.

...és a két bicikliút, amit valahogy csak összekötnek

Van persze arra is példa, amikor két bicikliutat nagy sokára összekötnek. Régi kritika volt, hogy hiába van kiépített – igaz, sok helyen igen rossz minőségű – kerékpárút Angyalföldön és Zuglóban is, a két kerület között volt egy négyszáz méteres szakasz, ahol gyakorlatilag lehetetlen volt biciklizni. Egészen idén tavaszig kátyúk, vonatsín és földút jelentette az akadálypályát – pedig ha azt eltüntetik, hirtelen óriásit javul Észak-Pest kerékpáros közlekedése. Áprilisban aztán megérkezett a hír: végre építenek kerékpárutat. Az akkori képek alapján azt láthattuk: mi másból épülne, mint térkőből, ami pár év használat után már kirázza a lelket, ha az ember tempót szeretne menni.

A világ egyik legrövidebb bicikliútja

Kakukktojás ez a listán, mert egy jól elvégzett projekt részeként készült, de olyan szép kis részlet, hogy nem lehet elmenni mellette. Nagy beruházások helyszíne volt Békéscsaba 2012-2013-ban: közel 127 millió forintból épült meg a hét kilométeres kerékpárút a megyeszékhely és Békés közt. Nem tudni, pontosan mennyibe került ennek az egyik aranyos részleteként két oszlop, három tábla és egy kevés térkő, de tény: majdnem elkészült a lehető legrövidebb bicikliút. Kipróbáltuk, a kerékpárút elejét és végét jelző táblák közé minden más híreszteléssel ellentétben tényleg befér egy bicikli.

Facebook

Sajnos nem büszkélkedhetünk mégsem azzal, hogy Békéscsabáé lenne a világ legrövidebb bringaútja. A rekordot sokáig tartó szakasz Nagy-Britanniában épült meg, alig 730 ezer forintnak megfelelő összegből kihoztak 245 centiméter utat. A hivatalos indoklás az, hogy így segítik a kerékpárosokat a kanyarodásban. Aztán tavaly ezt a csúcsot is megdöntötték: egy másik brit bringaút ennél is rövidebb lett öt centivel.

Ahol az élet utat tör magának

Két évet sem bírt ki a Hatvan és Boldog közti kerékpárút, mielőtt idén elkezdték bontani. Egy időben szinte naponta került be a hírekbe: volt, ahol az aszfalt megrepedt, beroggyant, másutt a növényzet átütötte, de megesett olyan is, hogy a nád átnőtt rajta. A bicikliutat alig egymilliárd forintból építették meg 2014-re. A szakértői vélemény szerint úgy, hogy az engedélyezési terv is jelezte, a humuszos fedőréteg alkalmatlan arra, hogy építsenek rá. Néhol a 60 centis humuszrétegből tíz centit hántottak le, másutt alig két centiméter vastag lett az aszfalt. 

60lap.hu

A hullámvasút

Körmenden 2015-ben adtak át új kerékpárutat, ami első ránézésre inkább egy felgyűrt szőnyeghez hasonlít. Nem árt persze, hogy az autósok kijussanak a kapubejárón, csakhogy emiatt látványos hullámvasutat csináltak. Az állam aztán megpróbálta eladni ennek az útnak az egyik szakaszát, potom 51 ezer forintért.

Facebook

EU-s milliárdokból fejlesztenének

A Fővárosi Közgyűlés úgy döntött: közel 8,4 milliárd forint értékű EU-támogatásra adnak be pályázatokat, ezekből 11 kerékpáros-beruházást valósítanának meg. A hosszú távú cél az, hogy 2030-ra a budapesti közlekedés 10 százaléka kerékpáros legyen. A tervek között két milliárdos nagyságrendű is van, összekötnék például a dél-budapesti kerületeket, a Rákos-patak mentén pedig óriási felújítás jöhetne. A Kerékpárosklub szerint felemás a helyzet: több jó projekt is ott van a tervek közt, de olyan milliárdos és százmillós beruházások is várhatóak, amelyekre nem igazán van szükség, sokkal jobb eredményt érhetnének el, ha az adott kerületen belül másra költenék ezt a pénzt.

Mit tehet a kerékpáros?

Az elrontott beruházásoknak két nagy fajtája van: az, aminél látványosak a hibák és alig elképzelhető, hogy kijavíthatóak, és az, aminél kis odafigyeléssel, kevés pénzzel is sokat lehet javítani az eredményen. Előbbinél legfeljebb dühönghetünk, az utóbbinál egy-egy bejelentéssel és kisebb korrigálással lehet javítani a helyzeten. Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub szóvivője azt mondta: sok olyan javítás van, amelyeket a nagyberuházásokhoz képest aprópénzből ki lehet hozni. A Kerékpárosklub és a BKK közt amúgy van egy együttműködési megállapodás, így ők is hozzá tudnak szólni a tervekhez. Azonban a rendszer széttöredezett: az, hogy már nem csak a BKK-hoz, hanem a Budapest Közúthoz is tartoznak a fejlesztések, és néhány projektért a főváros, másért a kerületek a felelősek, nehezebbé teszi az együttműködést.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.