Globálisan a felnőtt lakosság 0,7 százaléka birtokolja az összvagyon mintegy 45,6 százalékát. Az átlag magyar százból valahol a tizedik hely környékén lehet.
A Credit Suisse elkészítette a Credit Suisse Global Wealth Databook 2016 című kiadványát, melyben számtalan globális vagyonnal kapcsolatos statisztikát találni. Az egyik legbeszédesebb a globális vagyon megoszlásáról szóló grafikon, amely jól mutatja a vagyon koncentráltságát. E szerint a globális felnőtt lakosság mintegy 0,7 százaléka, azaz 33 millió ember birtokolja a vagyon 45,6 százalékát. Ahhoz, hogy valaki bekerüljön ebbe a szűk körbe, legalább 290 millió forintos vagyonnal kell rendelkeznie. A következő lépcső a 100 000 dollár, ami 29 millió forintnak felel meg, ennél többel a globális lakosság 8,2 százaléka rendelkezik, úgy 400 millió ember. A bővebben vett elitbe már igen sok magyar is beletartozik, például egy fővárosi ingatlannal meg lehet lehet lépni a 100 000 dolláros határt.
Magyarországon a lakossági vagyon megközelítőleg 100 ezer milliárd forint körül mozog, vagyis egy felnőttre 12-13 millió forintos vagyon jut. Ezzel az átlag magyar felnőtt a grafikonon valahol a világos kék színű sáv felső részében kaphat helyet – kis jóindulattal – valahol a globális lakosság 10 százalékának közelében. Vagyis úgy tűnik, hogy az átlag magyar felnőtt 100 véletlenszerűen kiválasztott földlakó közül valahol a tizedik leggazdagabb környékén mozoghat – írja a Pénzügyi Szemle.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.