Korábban a kútfúrás feltételei rendkívül szigorúak voltak: a vízbázisok védelme érdekében a vízügyi hatóságok nehezen adtak a engedélyt a kútfúráshoz, másrészt támogatás híján rendkívül sokba került korábban egy-egy kút fúrása. Most viszont öntözésfejlesztésre támogatási keret is rendelkezésre áll.
A korábbi, túl szigorú feltételek miatt sok termelő nem kapott, vagy nem is kért hivatalosan vízjogi engedélyt, hogy kutakat fúrhasson az ültetvényein- írja az agrotrend.hu Sokan ezt kényszerűségből úgy oldották meg, hogy engedély nélkül fúrattak kutakat, hiszen öntözés nélkül ma már a gazdálkodás elképzelhetetlen és kockázatos. Az öntözési anomáliák feloldásának egyik fontos lépése, hogy a gazdák szankciók nélkül most bejelenthetik az eddig illegálisan fúrt kutakat.
Rácz Imre, az agrárkamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke elmondta: a változtatás azoknak az esélyét növelné, akik azért nem kaptak engedélyt, mert rossz víztesten szerettek volna beruházni, a kamara tervei között szerepel éppen ezért egy hatástanulmány elkészítése. Az engedély nélkül fúrt kutak legalizálásával Rácz Imre szerint várhatóan meglódul az öntözés-fejlesztési támogatások igénybevétele. Jakab István, a Magosz elnöke szerint öntözéssel a jelenlegi hozamok 30-40 százalékkal is növelhetők.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.