A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 241,50 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 29 813,86 ponton zárt hétfőn. A BUX nemsokára megdöntheti a mindenkori csúcsot, ha marad az emelkedő trend.
A részvénypiac forgalma 10 milliárd forint volt. Schiller Robin, a KBC Equitas elemzője a közmédiának elmondta, hogy a tőzsdéken egész nap remek volt a hangulat, amiből a magyar piac sem lógott ki. A magyar részvényindexet az OTP remek teljesítménye húzta, az OTP 7795 forintos árfolyama nyolcéves csúcsnak számít. Csak a Richter gyengült egy kicsit, a többi nagy papír erősödni tudott.
Az utóbbi hetek jó teljesítményével fontos technikai akadályok is megtörtek, így a következő napokban is folytatódhat az erősödés, "lőtávolságban" van a történelmi csúcs – tette hozzá. A BUX legmagasabb értéke 30 132 pont volt 2007. július 24-én.
A Mol 30 forinttal, 0,16 százalékkal 18 330 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 146 forinttal, 1,91 százalékkal 7795 forintra nőtt, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki.
A Richter-papírok árfolyama 9 forinttal, 0,15 százalékkal 6040 forintra csökkent, forgalmuk 1,5 milliárd forintot ért el.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.