Idén az első fél évben 15 százalékkal, 290 milliárd forintra nőtt a hitelkártyás vásárlások összege, míg a hitelkártyák száma évek óta 1,4 millió körül stagnál – írta a Világgazdaság a jegybank adataira hivatkozva.
A kártyahasználók egyre tudatosabbak, miközben kihasználják a kedvezményeket, igyekeznek elkerülni az átlagosan 30 százalékot is meghaladó kamat kifizetését – írta a VG. A bankok azonban így is jól keresnek rajtuk.
A háztartások mintegy 122 milliárd forintnyi kamatozó kártyahitelt görgetnek, amely alapján a hitelintézetek évi 45-50 milliárd forintnyi kamatot szedhetnek be az ügyfelektől. Ennek mindössze negyedét teheti ki a vásárlások utáni visszatérítés.
A VG számos bankot is megkérdezett az év végi akciókról. Ebből kiderült, hogy akár 10-15 ezer forint készpénzt, vagy egyes üzletekben 20 százalékos kedvezményt is kaphat a hitelkártyát most igénylő kliens.
A hitel- és a betéti kártyás vásárlások forgalma is az utolsó negyedévben a legnagyobb a karácsonyi szezon miatt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.