Szigorú lépést vezetnek be az angol focikapitány botránya miatt
Nem juthat semmilyen forrásból mellékjövedelemhez a jövőben az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
A jövőbeni szakvezetők kizárólag az FA-tól kaphatnak fizetést – közölte Greg Clarke, az angol szövetség (FA) elnöke.
A döntés hátterében a legutóbbi kapitány, Sam Allardyce botrányos távozása áll.
A 61 éves edzőt 67 nap után menesztették posztjáról szeptember végén, mivel a Daily Telegraph feltáró riportsorozatában bemutatta, hogy Allardyce az újság magukat üzletembereknek kiadó riportereinek tanácsokat adott egyebek mellett arról, miként kerülhetik meg az FA átigazolási szabályzatának azt a pontját, amely 2008 óta tiltja a játékosok "birtoklásának" megosztását harmadik, külső partnercéggel.
Greg Clarke kitért arra is, hogy az akkor a Bolton Wanderers edzőjeként dolgozó Allardyce esetében 2006-ban felmerült, hogy részesedett a játékosok szerződéseiből. Az FA-elnök szerint a vizsgálat nyomán "semmi fontosat" nem találtak.
Az angol nemzeti együttest jelenleg megbízott státuszban Gareth Southgate irányítja.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.