Fél éve nyújtotta be nyugdíjazási kérelmét az orosz vámhivatal vezetője, de a kormányfő csak most teljesítette kérését. Távozása kínosra sikeredett.
Andrej Beljanyinov tíz éven át irányította az orosz vámhivatalt, korábban a hírszerzésnél dolgozott, illetve ő vezette a fegyverexporttal foglalkozó Roszoboronexport állami céget. A vámhivatalban uralkodó állapotokat jól ismerő források szerint nyugdíjazása nincs összefüggésben az utóbbi hetek botrányaival.
Beljanyinovnál és helyettesénél nemrégiben házkutatást tartottak egy szövevényes alkoholcsempészési ügyben. Az amerikai AP hírügynökség azt írja, hogy a fényűző házban tartott vizsgálatot filmre is vették. Azt is megörökítették, ahogy Beljanyinov az egyik szekrényből bankjegyekkel tömött cipősdobozokat vett elő. Orosz források szerint az összeg nagyjából 60 millió (250 millió forint) rubelre rúgott. A fővámos azt mondta, családi megtakarítását őrizte otthonában. A házkutatáskor értékes ékszerek is előkerültek. A nyugdíjba küldött fővámos egyelőre tanúként szerepel az alkoholcsempészési ügyben.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.