Gazdaság MTI 2016. július. 27. 15:25

Kiderült, mitől félnek a magyarok hitelfelvételkor

A hitelfelvétel során a rejtett költségektől a magyarok 58 százaléka fél a Cofidis legfrissebb országos reprezentatív felmérése szerint. A kutatásból kiderült az is, hogy nőtt az új hitelt felvevők száma tavaly óta.

A magyarok negyede tart a menet közben változó feltételektől, míg a törlesztőrészletek megugrása miatt 23 százalékuk aggódik. Ezzel szemben a megkérdezettek alig negyede találkozik azokkal a problémákkal, amik miatt előzetesen aggódott - közölte a Cofidis.

A cég öt éve zajló Hitelmonitor kutatása szerint a 18-69 éves magyar lakosság háromnegyede vett már fel valaha hitelt, a jelenleg is törlesztők aránya 40 százalék. Magasabb az átlagosnál a hitelt törlesztők aránya az aktívak, a magasabb jövedelemmel, valamint a gyermekkel rendelkezők körében, a 30 év alatti felnőtteknek ugyanakkor csak a negyede rendelkezik hitellel.

A meglévő hitelek népszerűségi sorrendjét továbbra is a lakáshitel vezeti 13 százalékkal, majd a folyószámlahitel és a személyi kölcsön következik 12-12 százalékkal. Áruhitellel a törlesztők 6 százaléka rendelkezik.

Nincs mit szégyellni a hitelfelvételen ma már a magyarok közel kétharmada szerint. Az új hitelt felvevők száma 6 százalékkal nőtt tavaly nyár óta, így jelenleg 25 százalék azok aránya, akik az elmúlt egy évben jutottak hozzá valamilyen hitelhez. Az igénylők átlagosan csaknem 460 ezer forintot vettek fel, a döntő többségük, 84 százalékuk 800 ezer forint alatti összeget kapott.

Bár a személyi kölcsön továbbra is sok esetben hozza egyensúlyba a családi kasszát, eközben folyamatosan nő azok aránya, akik nem pénzügyi nehézségeik áthidalására, hanem céljaik megvalósítására vesznek fel hitelt: egy éve 15 százalék volt, most 21 százalék azok aránya, akik lakásfelújításra vettek fel kölcsönt, háztartási gépek, berendezések vásárlását pedig 13 százalék oldotta meg ily módon, ez a kör tehát közel kétszeresére nőtt.

* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!

A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.