Gazdaság HVG 2016. július. 06. 13:30

Gigaper az MKB ellen

A vételárat meghaladó értékű per folyik az MKB Bank ellen, és ez az új tulajdonosok nyakába szakad. De hogy voltaképpen kik is ők, és szükség esetén mekkora tőkét tudnak mozgósítani, azt homály fedi – írja az MKB-rejtélyeket listázó címlap-sztorijában a HVG e heti száma.

Megrökönyödéssel, kétkedve és értetlenkedéssel fogadták pénzügyi körökben, hogy az MKB új tulajdonosai kifizették a 37 milliárd forintos vételárat. A megrökönyödés annak szólt, hogy a végső tulajdonos személye homályban maradt. A kétkedés annak, hogy a viszonylag ismeretlen befektetői kör üzleti alapon elő tudta teremteni a szükséges summát. De kik is a végső tulajdonosok?

 A cikk a HVG csütörtöki számában olvasható.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.