Régen veszített el Magyarország ilyen fontos szövetségest – így búcsúztatta Orbán Viktor a brüsszeli EU-csúcs után brit kollégáját, David Cameront. Valóban: a magyar és a brit kormányfő sokszor kéz a kézben álltak – nem ritkán szemben a teljes brüsszeli apparátussal és az összes többi tagországgal is.

Fülöp Máté

Míg azonban a budapesti vezetés esetében a harcos Brüsszel-fóbia az utóbbi néhány évben tetőzik, Londonban ez mindig is természetes velejárója volt a tagságnak. Mellesleg a csúcstalálkozóknak is, amelyek rendre az aktuális brit kormányfő csatakiáltásnak is beillő erős mondatával indultak. Nyilván Margaret Thatcher nyomdokain, aki 1979-ben azzal, hogy „I want my money back!” (Vissza a pénzemet!) jelentős, a többi tagország által máig fizetett visszatérítést harcolt ki a közösségi költségvetésből.

A brit kormány után tehát – Budapesttel ellentétben – nem sok fővárosban sírhatnak most. (Akkor meg vélhetően pezsgőt bontottak, amikor Boris Johnson volt londoni polgármester bejelentette: nem indul a Cameron utódlásáért folyó harcban.) És titkon talán azt remélik, hogy mindazok a tervek, amelyeket a britek blokkoltak, most fénysebességgel haladnak előre. És megvalósul az álom-unió.

De milyen álmok válhatnak valóra a britek kilépésével?

Nem lenne vétó

Na jó, sok területen már most sincs vétó – a britek legnagyobb bánatára –, de az azt helyettesítő minősített többségi szavazás általánossá tétele viszonylag új dolog. És kellően bonyolult is: egy javaslatot a tagállamok 55 százalékának (vagyis 16-nak) kell támogatni, amelyek egyben a lakosság 65 százalékát is kiteszik. Vagyis kevés kivétellel a szigetország nem tud egymaga blokkolni egy indítványt – azok a kivételek mondjuk valóban képesek megbénítani az EU-t.

Először is ilyen az uniós tagság. Ez eddig leginkább arra lehetett eszköz, hogy a törököket távol tarthassák, most azonban – legalábbis elméletben – különleges csavart vehet a történet. Ugyanis bármelyik tagország megvétózhatja a britek kilépését. Nem feltétlenül a fish & chips iránt érzett feltétlen rajongás miatt, inkább azért, mert nem tartja kielégítőnek a kilépés feltételeiről megkötendő alkut.

Lehetne végre közös európai adórendszer

Álmainkban, nyilván. Az adózási kérdések is egyhangú döntést igényelnek, ám szó sincs arról, hogy ez egyedül a britek érdeke. Mára ugyanis gyakorlatilag az adózás maradt a legfőbb eszköz a tagországok – különösen az euróövezeti tagok – számára, hogy versenyelőnyt szerezzenek a többiekkel szemben. És amíg a luxemburgi adóhivatal hihetetlen adókedvezményeket biztosít multiknak, a franciák 33,3 százalékos társasági nyereségadójával szemben az íreknél csak 12,5 százalékot kell fizetni, vagy Magyarországon éppen csak lehulló falevélre nem vetnek ki közterhet, addig aligha lesz adóunió.

AFP

Gyakorlatilag az egyetlen fontos kivétel az áfa, ám itt is szűkre szabott a szabályozás. A rendszernek ugyanis hasonlóan kell működnie a piac átjárhatósága miatt, ám a kulcsokat nem szabják meg. A briteknek így is szúrta a szemét a brüsszeli szigor, és időről időre forradalmi hangulatba pörgették fel magukat például olyan kérdéseken, mint hogy engedi-e Brüsszel a tampon áfamentessé tételét.

Flottul működne az euróövezet

Az egy dolog, hogy a britek nem tagjai az euróövezetnek, ám a valutaunió erősítése céljából is több olyan intézkedést is jóvá kell hagyniuk, amelyek az egész EU-ra érvényesek. Ilyen például a bankmentési mechanizmus, amely az egységes pénzpiac – és a globalizált bankrendszer – miatt is elkerülhetetlen. Ezért ütött olyan nagyot, amikor 2011 decemberében megvétózták a pénzügyi fegyelem szigorítását előirányzó csomagot. (Az első hírek szerint egyébként Magyarországgal együtt, ám akkor a kormány gyorsan visszakozott, mondván, a parlamentre bízzák a döntést.)

Ezért is fontos volt, hogy a britek februárban – az uniós munkavállalók szociális juttatásainak szigorítását is szentesítő egyezményben – kiharcoltak egy olyan passzust is, amelyik szerint eurózónán kívüli tag is beleszólhat a valutauniót érintő döntésekbe. Itt ugyan azt is lefektették, hogy vétójoguk nem lehet, de ez így is pont elég lehetett volna a gazdasági együttműködés lassítására.

Mégis naivitás lenne azt hinni, a Brexit egyenértékű lesz a gazdasági unió (vagyis a gazdaságpolitikák koordinálása, valódi bankunió stb.) gyors kiteljesedésével. Ebben ugyanis igazán a németek érdekeltek, és az ő pénzügyi szigorra alapuló szemléletüknek elég ellensége van a maradék tagországok között is.

Nem lenne akkora vita az uniós támogatásokról

Mióta a Vaslady visszaszerezte a pénzét, a britek gondosan ügyelnek arra, hogy ne hagyják az EU-t túlköltekezni. Erre persze az a magyarázat, hogy a közösségi büdzsé egyik legnagyobb befizetőjéről van szó. A mostani hétéves költségvetés elfogadásakor mindenesetre David Cameron ágált a leghangosabban, és végül egészen furcsa kompromisszumot sikerült kicsikarnia a többiektől. Ennek a lényege, hogy elméletben két hétéves keret van, az egyik arra vonatkozik, mennyit lehet kérni (kötelezettségvállalás), a másik, nagyjából tíz százalékkal alacsonyabb összeg pedig azt határozza meg, hogy mennyit lehet ebből kifizetni.

AFP / DAP / Geisler-Fotopres / Christoph Hardt

Nem kell közgazdászdiploma ahhoz, hogy bárki meglássa ebben az ellentmondást, hiszen ha valaki megkapott egy összeget, nyilván az a szándéka, hogy el is költse. Ráadásul a jobbára tagállami befizetésekből összeálló uniós kassza már az utóbbi években mínuszba került a magas összegű kifizetések miatt (ami egyébként szabályellenes is). Cameron mindenesetre győztesként ment haza, a többit meg majd meglátjuk 2020-ig.

Dőlne a pénz az EU-ból

Mindebből arra következtethetünk, hogy ha a britek távoznak, bőkezűbb lesz az EU a szegényebb országok felé. Ez azonban nincs így: többen az agrárpénzeket nyesnék meg, mások a felzárkóztatási forrásokat, akik pedig mégsem (a nettó kedvezményezettek), azok legfeljebb arra tudnak hivatkozni, hogy ők megérdemlik a támogatást.

Éppen ezért várható, hogy a következő, 2021-től induló pénzügyi ciklusban már jóval szűkmarkúbbak lesznek a gazdagabb országok. A britek távozása ráadásul pénzügyi szempontból is komoly veszteség, vagyis nem is lesz miből „jótékonykodni”. Így a magyar kormány aligha lesz könnyebb helyzetben az akkori alkuban.

Megvalósulhat az Európai Egyesült Államok

A britekkel februárban – a Brexit elkerülése céljából – kötött megállapodásban volt egy kitétel. Az, hogy a britek nem kötelesek részt venni az „egyre szorosabb unióban”. Ebben azonban sok újdonság nincsen, hiszen a szigetország eddig is számtalan ponton kapott felmentést. Korábban a munkaidőt szabályozó irányelv alól például azért, mert az rossz a munkaadóknak – és mellesleg más szociális jogokra is kiterjeszthetik, ami nyilván a világ végét jelentené. De a britek nem csupán nem vezették be az eurót, de erre „nem is kötelezhetőek”.

AFP

Ezzel egyedül vannak az EU-ban, azzal azonban távolról sem, hogy a lehető leglátványosabban szeretnék megőrizni szuverenitásukat, és föderációról, vagy például közös külpolitikáról hallani sem akarnak. A kétezres évek elején kellő pátosszal megalkotott uniós alkotmányt a francia és a holland szavazók is elutasították, és aztán rövid úton a kukában is landoltak a politikai együttműködésről szóló passzusai. (Aztán át is nevezték gyorsan, hátha az emlékezetből is sikerül kitörölni a próbálkozást.)

Az elmúlt években pedig nemhogy javult volna a helyzet, de az euroszkeptikus erők erősödésével még tovább romlott. Elég csak a menekültválság rendezésével kapcsolatos bizalmatlanságra és ellenségeskedésre gondolni, amelyből a magyar kormány is aktívan kiveszi a részét.

És ezen a Brexit aligha fog változtatni: a tagországok vezetői legfeljebb egy estére borultak össze, mikor David Camerontól vettek könnyes búcsút. Ha ezek után is akadozni fog az együttműködés, feltétlenül új bűnbakot kell találniuk.