Gulyás Gergely a Heti Válasznak adott interjújában arról beszélt, hogy vannak ugyan vitatható döntések az MNB-alapítványok pénzosztását illetően, de ez még nem kérdőjelezi meg Matolcsy szakmaiságát.
Nagy hiba volt az MNB-alapítványok költségvetésének eltitkolási szándéka, mert ez félrevitte az ügy megítélését – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke a Heti Válasznak adott interjújában.
Gulyás sokadszorra is elismerte, hogy komoly hibát követtek el, mert mint mondta, a titkosítás megkísérlésével az ügyet olyan magas polcra emelték, hogy utána már a politikai kár mérséklése is óriási erőfeszítéseket igényelt. De mint hozzátette, szerinte "a jegybank általi titkolózással és a mi titkosítási kísérletünkkel keltett látszatnak alig van köze a valósághoz", mert az alapítványok pénze nőtt.
"Elfogadom, hogy akad néhány vitatható a támogatási döntések közül, de Matolcsy György szakmai működését emiatt megkérdőjelezni aránytévesztés" – mondta Gulyás, aki ötösre értékelte a jegybank tevékenységét, de a kommunikációja szerinte is elégtelen.
Az interjúban a politikus arra is kitért, hogy felfordult a gyomra a TV2 Spéder Zoltánról szóló riportja miatt.
Gulyás Orbán Viktor miniszterelnök háttérhatalomról szóló kijelentéseiről azt mondta: "amikor tartalmilag egyetértek a miniszterelnökkel, nem érzem úgy, hogy az általa használt nyelvi eszközök minősítése feladatom lenne".
Gulyás azt is mondta, hogy a nagy reformokat az előző ciklusban végigvitték, és eredményként értékelte azt, hogy csak egy területen, a Klik esetében kellett változtatni a korábbi döntéseken. Mint mondta, a centralizáció valóban túlzott volt. Az iskolák mostani teljes államosításáról azt mondta, működésképtelen volt a vegyes rendszer, ezért ennél a teljes államosítás, vagy a teljes önkormányzati működtetés is jobb.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.