Sok százmillió forintot veszítenek a jogkezelők, ha az Országgyűlés megszavazza, hogy a „gazdátlan” jogdíjak kilencven százaléka a Nemzeti Kulturális Alaphoz kerüljön. A nol.hu írása szerint nagy és kellemetlen meglepetésként hatott a szerzők, előadók jogkezelőire az előzetes egyeztetés nélkül, tudtukon kívül beadott egyéni módosító indítvány, amely a nem regisztrált, vagy a rádiók által hibásan bejelentett, ezért azonosíthatatlan művek után beragadt jogdíjak 90 százalékát elvenné e szervezetektől.
A jogkezelők három évig keresik a jogdíjak jogosultjait, hogy kifizethessék őket. Kutatni azok után kell, akik elfelejtették az adott művet regisztrálni, vagy a felhasználó által megadott adatok alapján nem lehet beazonosítani, hogy melyik műről lehet szó. A legnagyobb hazai jogkezelő, az Artisjus kommunikációs igazgatója, Tóth Péter Benjámin szerint a beragadt jogdíjakra vonatkozó tervezett módosítás évente 800 millió forintot vonna el a szerzőktől, az előadóktól és a kiadóktól.
A módosítás éppen azt a lehetőséget szüntetné meg, amely mindenkinek kedvező volt, nevezetesen, hogy a három év elteltével a gazdátlan jogdíjakat a felosztási rendszerben arányosan, az összes szerző, előadó és kiadó között elosztva kiutalták. Ez a pénz most 90 százalékban az NKA „zsebébe” kerül. Mint Békés Gergely, az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) vezető jogásza mondja, a változtatás többszörösen hátrányos helyzetbe hozza az érintetteket, hiszen az előadók között nem kevesen élnek igen rossz szociális körülmények között. Tavaly hozzájuk 160 millió forint gazdátlan jogdíj folyt be, ennek 25 százalékát, tehát 40 millió forintot utalhatnak ki szociális segélyként olyan művészeknek, akiknek a megélhetésre is alig jut. Az Artisjus tagjai meg tavaly határoztak a szociális és közösségi célokat szolgáló keretről, ami náluk 125 millió forint lett volna az 500 milliós bevétel után.
Az elvonásra nincs magyarázat, a már két bizottságon is átment módosító indítvány indoklásából sem olvasható ki semmi. A Music Hungary múlt heti egri konferenciáján L. Simon László is azt mondta, nem tudja, miért került bele az uniós jogharmonizáció miatt módosuló törvénybe az NKA-nak kedvező módosítás. A Fidesz-frakció támogató szavazataival végszavazásra váró törvénymódosítást még a nyári szünet előtt tető alá hozhatják.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.