Öt év után ennél a hitelminősítőnél már nincs az ország a bóvli kategóriában. A kormány szerint ez azt mutatja, hogy "a magyar reformok működnek," bár a másik két hitelminősítő márciusban nem javított a besoroláson.
Befektetési kategóriába sorolta péntek este a Fitch Ratings hitelminősítő intézet a magyar államkötvényeket - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium péntek éjjel fél 11-kor. A minisztérium szerint a Fitch elemzői is elismerték, hogy – többek között – a tartósan pozitív fizetési mérlegnek, a devizahitelek forintosításának és az önfinanszírozási programnak köszönhetően jelentősen csökkent az ország és a pénzügyi szektor sérülékenysége.
A minisztérium közleménye szerint a cég a pozitívumok között említette a csökkenő államadósságot, amelynek finanszírozása egyre nagyobb arányban hazai (banki, lakossági) forrásból történik. Kiemelték a javuló államháztartási folyamatokat is, így a tartósan 3 százalék alatti költségvetési hiányt. A hitelminősítő idén 2 százalék, jövőre 2,5 százalék hiányt jelez előre. Szintén pozitívan értékelték a bankszektor javuló helyzetét, a bankadó idei és tervezett csökkentését.
A Fitch idén 2,1 százalékos, jövőre 2,5 százalékos növekedést jósol.
A Fitch 2012 januárjában sorolta bóvli kategóriába a magyar államadósságot, a három nagy hitelminősítőből utolsóként. A kormány a mostani döntés után arra számít, hogy a másik két hitelminősítőnél is javulhat a besorolás. A Standard and Poor's márciusban még a bóvli kategóriában hagyta az országot, miután megítélésük szerint a magyar gazdaság külső sérülékenysége csökkent, de továbbra is vannak bizonytalanságok a gazdaságpolitikában, és ez költségvetési kockázatokat jelenthet. A Moody's-tól is márciusban vártak javulást, de a helyzet nem változott.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.