Egy férfi rontott be három társával és szózatot intézett a bankárokhoz. Megkérdezte őket, hányan tudnak jól aludni a devizahitel-károsultakra gondolva. Bár a rendezőknek sikerült kitessékelni a társaságot, a rendőrök is kivonultak.
Dühös devizahiteles tüntetők – három férfi és egy nő – zavarta meg a Portfolio Hitelezés 2016 című konferenciáját csütörtökön – adta hírül a Nol.
Az egyik szünet végén a férfi berontott a rendezvényterem előterébe és hangosan kiabálni kezdett, hogy jó lenne, ha a bankárok a devizahitelesekről is beszélnének. Bár rendezők próbálták megakadályozni, a férfi a pódiumhoz is eljutott, ahol megkérdezte a résztvevőket, hányan tudnak jól aludni közülük a devizahitel-károsultak miatt. A biztonsági őr megpróbálta kitessékelni a férfi és társait, végül egy szervezőnek sikerült őket meggyőznie. Miután a négy tüntető elhagyta az épületet, megjöttek a rendőrök, hogy meghallgassák a tanúkat.
A konferencián egyébként Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a név említése nélkül méltatta Matolcsy György jegybankelnököt és korábbi nemzetgazdasági minisztert, amiért "a sajtóban sokszor Antikrisztusnak tekintett személy" mesterien rendbe rakta a költségvetési és a monetáris politikát. Varga Mihály jelenlegi miniszter pedig a fiskális és a jegybanki politikát hozta egyensúlyba Patai szerint.
Nagy Márton jegybanki alelnök is felszólalt – mint arról beszámoltunk –, és arról beszélt, milyen óriási jövedelemkiesést jelent a bankoknak egy egy százalékpontos alapkamat-csökkentés is.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.