Gazdaság hvg.hu 2016. április. 15. 11:21

Varga Mihály elment az OTP közgyűlésére, és a válság végéről beszéltek

Régen nem volt már ilyen, de Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken elment az OTP közgyűlésére, ahol azt mondta, a gazdaság növekedési pályára állt. Csányi Sándor azt mondta, vége van a válságnak.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elment az OTP rendes közgyűlésére, ahol egy rövid beszédet is mondott.

A Portfolio.hu beszámolója szerint Varga azt mondta, a magyar bankrendszer végre olyan állapotban van, hogy nem kockázatos egy pénzügyminiszternek részt vennie egy banki közgyűlésen, a magyar gazdaság növekedési pályára került, és már csak az a kérdés, hogy mire fordítsuk a többletbevételeket.

Túry Gergely

Elmondása szerint a kormány 4 irányt jelölt ki: az államadósság további csökkentését és hogy az állam működése nullszaldós legyen, a bérfelzárkóztatást, az adócsökkentéseket, és a további állami beruházásokat.

Az NGM közlése szerint Varga arra is rámutatott, hogy a magyar bankrendszer helyzete az elmúlt évben sokkal kiegyensúlyozottabb lett, a bankok jövedelmezősége is láthatóan javult, az OTP is profittal zárta a 2015-ös évet. Varga hangsúlyozta, hogy a kormány fontos partnerének tartja a pénzintézeteket.

Túry Gergely

A tárcavezető megköszönte az OTP Bank vezetőségének, hogy partnere volt az elmúlt években a "magyar társadalmat leginkább terhelő gond megoldásában, a devizahitelek kivezetésében is".

Csányi Sándor az OTP elnök-vezérigazgatója a közgyűlésen azt mondta, bár ez egy rendes közgyűlés volt, azért rendkívüli, mert vége van a válságnak.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.