2016. április. 01. 09:01 hvg.hu Utolsó frissítés: 2016. április. 01. 10:28 Gazdaság

Tudatosabban választanak e-matricát az autósok

Tudatosabban választanak autópálya-matricát az autósok, legalábbis ez magyarázhatja azt, hogy miért ugrott meg idén év elején a matricavásárlás.

Idén január 31-ig voltak érvényesek a tavaly megvásárolt éves és megyei autópályamatricák, ezért februárban 30,3 százalékkal több e-matrica fogyott Magyarországon az előző évhez képest – írja a Napi.hu.

Bár a februárban a matricákra költött 6,8 milliárd forintos volumen töredéke a januári 16 milliárdos költésnek, a számok megerősítik azt, amit már a januári adatok ismeretében is látni lehetett: nagyon bejött a megyei matrica az autósoknak, és az egész éves is népszerű. Ami ezzel együtt meglepő, hogy a havi matricáknál csak minimális visszaesés látható, a hetik kereslete pedig nőtt. Ez utóbbit ugyanakkor minden bizonnyal jelentős részben a külföldi vásárlások hajtják, hiszen egy turistának ez éri meg a legjobban valamennyi jogosultság közül.

Eddig összesen 22,8 milliárd forintot költöttek az autósok, 2,9 milliárddal, illetve 14,4 százalékkal többet, mint tavaly, de ebben persze semmi meglepő nincs, hiszen a forgalom nagy része ebben az időszakban realizálódik. Ráadásul az sem kizárt, hogy év közben visszaesik az eladás, annak köszönhetően, hogy az emberek jóval tudatosabban tervezik az éves gyorforgalmiút-használatukat.

A megyei jogosultságokból februárban összesen 361 ezer kelt el, amely 73,7 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. Az első két hónapban már több mint egymilliót adtak el, 21,8 százalékkal többet, mint tavaly. Az éves matricák forgalma februárban 46 százalékkal, évesítve 14 százalék emelkedett és megközelítette 300 ezer darabot.

A havi matricák száma februárban nőtt ugyan valamelyest, de a januári visszaeséssel együtt 2,6 százalékos mínuszban állnak az első két hónapban. A költések stagnáltak. A heti matricákból 6,6 százalékkal kellett több az autósoknak.

Ezekből az adatokból úgy tűnik, hogy az autósok sokkal tudatosabbá váltak, hiszen ekkora növekedés nem magyarázható pusztán a reálbérek emelkedésével és az autóállomány bővülésével.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.