Gazdaság MTI 2016. március. 13. 18:16

A brit pénzügyminiszter szerint nincs rosszabb időpont az EU-ból való távozásra a mostaninál

George Osborne, az Egyesült Királyság pénzügyminisztere nagyobb költségvetési szigort akar a világgazdaság állapota miatt, és rossz ötletnek tartja az Unióból való kilépést.

A brit pénzügyminiszter szerint a vártnál sokkal rosszabb külső gazdasági környezet miatt pótlólagos kiadáscsökkentésekre lesz szükség Nagy-Britannia következő költségvetésében. George Osborne, aki szerdán ismerteti az alsóházban a 2016-2017-es pénzügyi év költségvetési tervezetét, a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta: a 2020-ig terjedő jelenlegi parlamenti időszakban minden 100 font közkiadást 50 pennynek megfelelő összeggel kell csökkenteni.

Hozzátette: ez nem óriási összeg, de ez is hozzájárul annak eléréséhez, hogy a brit közkiadások az anyagi lehetőségeken belül maradjanak. Osborne szerint erre annál is inkább szükség van, mivel a világgazdaság ma bizonytalanabb helyzetben van, mint a globális pénzügyi válság óta bármikor.

AP

A brit pénzügyminiszter a legolvasottabb brit tömeglap, a The Sun vasárnapi kiadásában megjelent cikkében is komor képet vázolt a brit gazdaság külső környezetéről. Osborne kiemelte, hogy csaknem fél évszázada nem volt olyan rossz évkezdet a globális tőzsdéken, mint az idén, emellett számos feltörekvő gazdaság és több fejlett nyugati ipari hatalom is problémákkal küszködik. "Röviden szólva, az erőteljesebb világgazdasági kilábalásba vetett remények elenyésztek (...) A világgazdaság ehelyett lassul" - írta a brit pénzügyminiszter. Szerinte nem is lehetne rosszabb időpontot találni arra, hogy Nagy-Britannia távozzon az Európai Unióból, ezzel is fokozva a bizonytalanságot. Osborne ezzel a brit EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazásra utalt, üzenve egyben azon saját kormányzati kollégáinak is, akik a brit EU-tagság feladása mellett kampányolnak.

A brit kormány hivatalos ajánlása a népszavazási kampányban az, hogy Nagy-Britannia maradjon az EU tagja, de több miniszter is jelezte, hogy a hivatalos kormányzati állásponttal ellentétben a júniusi népszavazáson a Brexitre kíván szavazni, vagyis arra, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból. Osborne vasárnapi cikke szerint a Brexit mellett kampányolók közül is többen elismerik, hogy reálgazdasági sokkot okozna a távozás az EU-ból.
    A pénzügyminiszter a vasárnapi BBC-interjúban közölte, hogy az új költségvetési tervezet szerdai ismertetése előtt nem kíván részletekbe bocsátkozni az államháztartás pontos számairól. 

A Financial Times azonban hétvégi kiadásában azt írta, hogy számításai szerint november óta 18 milliárd fontos (több mint hétezer milliárd forintos) "lyuk" keletkezett a brit reálgazdaságban, mivel a tavalyi nominális hazai össztermék (GDP) 1 százalékkal elmaradt az akkori hivatalos előrejelzésekben szereplő 1882 milliárd fonttól. 

A londoni gazdasági napilap szerint ez önmagában olyan adóbevétel-kiesést okoz, amely az évtized végéig érezteti hatását. A 2010-ben hatalomra került konzervatív párti brit kormány a hazai össztermék 11,1 százalékának megfelelő - békeidőben példátlan - államháztartási hiányt örökölt. Az áprilissal záruló idei pénzügyi évre a költségvetés már csak 3,9 százalékos deficitcélt tűzött ki, a 2019-2020-as pénzügyi évre pedig a jelenlegi hivatalos előrejelzés 0,5 százalékos GDP-arányos többlettel számol. A brit kormány meghirdetett célja az, hogy utána minden évben többlettel zárjon a brit államháztartás.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.