A nemzetgazdasági tárcánál új adózási megoldást dolgoznak ki, hogy a hazai netes cégeknek kedvezzenek az olyan multinacionális vállalatokkal szemben, mint a Facebook és a Google. A kormány szerint a két óriás 20 milliárd forintot visz ki az országból adózatlanul. Az ide vonatkozó kormányhatározat a globális internetes vállalatok "adóelkerüléséről" beszél.
Innovatív adózási megoldásokon dolgozik a gazdasági tárca, hogy a hazai internetes társaságok ne szenvedjenek versenyhátrányt az olyan globális online vállalkozásokkal szemben, mint a Google és a Facebook – írja a csütörtöki Világgazdaság a nemzetgazdasági tárca tájékoztatására hivatkozva.
A cikk szerint azért lép a minisztérium, mert egyes multinacionális internetes cégek hatalmas bevételeket szereznek webes szolgáltatásaikkal, miközben a hálózatok építéséből nem veszik ki a részüket, és az adófizetésük is minimális Magyarországon – legalábbis ezzel érvelt korábban Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos. "Egyes információk szerint" – írja a lap – a Google 18 milliárd eurós európai bevételei után mindössze 28 millió euró adót fizetett.
Arról nem tájékoztatott a tárca, hogy mikor és hogyan vezethetik be az új adómegoldást, de kormányhatározat is létezik, amely előírja, hogy 2016. június 30-ig Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek jelentést kell készítenie "a globális internetes vállalkozások adóelkerülésével szembeni fellépés lehetőségéről". Ehhez a sikeres nemzetközi példákat is figyelembe kell vennie.
Becslések szerint a Google és a Facebook Magyarországon keletkező bevételéből mintegy 20 milliárd forintot visz ki adózatlanul – olvasható a lapban.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.