Tőkeemelés a Gránit Banknál, Demján tiszteletbeli és örökös elnök marad
Az állam kisebbségi részvényesi jogait gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium stabil és megbízható partnerként tekint a Gránit Bankra, ezért szerepet vállalt a pénzintézet tőkeemelésében. Demján Sándor a jövőben a Gránit Bank tiszteletbeli és örökös elnöke marad, a közgyűlés az igazgatóság elnökének Hegedüs Éva vezérigazgatót választotta meg.
A Gránit Bank további fejlődésének finanszírozására 3,1 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre 2015. december 30-án, amiből a magyar állam 1,7 milliárd forint, a Pannónia Nyugdíjpénztár 1,4 milliárd forint befektetést vállalt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden. Az állam tulajdonrésze a tőkeemelés után 49,97 százalék.
Az állam 2013 közepén szerzett 49 százalékos részesedést a Gránit Bankban, mely az indulás óta mérlegfőösszegét közel húszszorosára növelte, hitelportfóliójának több mint 90 százaléka pedig kis- és középvállalati hitel.
A Gránit Bank kedden közleményben erősítette meg, hogy tőkeemelés valósult meg, újonnan kibocsájtott törzsrészvények lejegyzésével. A tőkeemeléssel a bank saját tőkéje meghaladja a 8,1 milliárd forintot. A bank tulajdonosi szerkezetében továbbra is többségben vannak a piaci magánbefektetők, a Magyar Állam pedig változatlanul a legnagyobb kisebbségi részvényese a banknak.
A több mint 20 éves múltra visszatekintő Pannónia Nyugdíjpénztár Magyarország ötödik legnagyobb önkéntes pénztára, közel 100 milliárd értékű vagyont kezel.
A közleményben a Gránit Bank tájékoztatott arról, hogy az év végével lezárult a piaci magánbefektetők személyi összetételében történt változás is. A Demján Sándor üzletember és Hegedüs Éva, a Gránit Bank alelnök-vezérigazgatója között létrejött korábbi megállapodás alapján Demján Sándor lehetőséget biztosított Hegedüs Évának a tulajdonában lévő részvények megvásárlására. Hegedüs Éva élve a lehetőséggel megvásárolta Demján Sándortól a részvényeket, ezzel tulajdoni részesedése 33,8 százalékra nőtt. A többi magánbefektető 16,23 százalékot birtokol.
Demján Sándor a jövőben a Gránit Bank tiszteletbeli és örökös elnöke marad. A közgyűlés az igazgatóság elnökének Hegedüs Éva vezérigazgatót választotta meg. A Gránit Bank 150 milliárd forint feletti mérlegfőösszeggel és több mint 100 millió forint adózás előtti eredménnyel zárta a múlt évet az előzetes adatok alapján - ismertették a közleményben.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.