A Volkswagen már nem akar a legnagyobb autógyár lenni, a cég vezére azt mondta, nem látja sok értelmét folyamatosan csak "a számokat lesni".
A Volkswagen már nem törekszik a világ legnagyobb autógyára rangjának megszerzésére - jelentette ki Matthias Müller vezérigazgató a Wirtschaftswoche lapnak adott interjúban.
"Nekem teljesen mindegy, hogy elsők, másodikak, vagy harmadikak leszünk az eladási rangsorban" - szögezte le a Volkswagen konszern vezérigazgatója a lapnak adott interjúban, hangsúlyozva, hogy nem látja sok értelmét folyamatosan csak "a számokat lesni" és "egyre újabb és újabb eladási rekordokat hajszolni".
Elődje, Martin Winterkorn a világ legnagyobb autógyárává kívánta tenni a Volkswagent és el is érte, hogy fej-fej mellett állt a cég a Toyotával az eladási számokban.
A Volkswagen emissziós botrányát érintve a vezérigazgató az interjúban megjegyezte, hogy a jövőben a konszern felhagy az olyan látványos rendezvényekkel, mint amilyet a Genfi Autószalon előestéjén is tartott. "Valamivel több alázat és szerénység ezen a téren is jót fog tenni - a megtakarításról nem is szólva. Alkalmanként néhány millió euróval évente négy-öt ilyen esemény már csinos kis összegre rúg" - mondta.
Matthias Müller a vezetés és az alkalmazottak bónuszának csökkentése mellett foglalt állást az interjúban. Véleménye szerint ebben a VW márka mellett a konszern nyereségének nagy részét adó Audi és Porsche márkáknak is részt kell venniük. "Egy család vagyunk. Jó időkben is és rossz időkben is" - szögezte le.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.