A cég beismerte, hogy a fejlesztői egyszerűen nem tudták megoldani a károsanyag-kibocsátási határértékek betartását.
A dízelmotorok emissziós tesztértékeit meghamisító Volkswagen-csoport vezetői kommunikációs szempontból megpróbálták a legtöbbet kihozni a botrányból azon a sajtótájékoztatón, ahol az ügyben folytatott vizsgálat állásáról számoltak be. Hans Dieter Pötsch, a csoport első embere hosszasan és részletesen magyarázta, hogy eddig mit tettek annak érdekében, hogy soha többet elő ne fordulhasson hasonló eset, majd a szokásos fordulatot bevetve jó lehetőségnek nevezte a helyzetet arra, hogy az autógyártó megújuljon.
A VW várhatóan az április 21-re tervezett éves közgyűlésére fejezi be a botrány kivizsgálását, és személyes felelősöket majd csak akkor nevez meg, mert ahogy Pötsch mondta, addig nem lehetnek bizonyosak benne, hogy a gyanúba keveredett személyek ténylegesen elkövették-e a hibákat.
Matthias Müller, a VW vezérigazgatója egyenesen azt mondta: „az eset banális, de éppen ezért jó kiindulási alap, hogy helyrerázzuk a dolgokat”. Müller elmondta, hogy a Volkswagen mérnökei egyszerűen nem voltak képesek olyan technológiát fejleszteni, amellyel a szigorú amerikai károsanyag-kibocsátási határértékeket tartani lehetett volna. Ekkor azonban nem arra törekedtek, hogy nagyobb erőbedobással tovább fejlesszenek, hanem kitalálták azt a szoftvert, amely csak a hivatalos teszteken csökkenti a kibocsátást, a hétköznapi használatban viszont nem. „A jogszabályok és az etikai szabályok ilyen átlépése nem elfogadható a csoporton belül. Nem tudjuk, hogy az érintettek egyáltalán tisztában voltak-e azzal, hogy mit kockáztatnak, akár személyesen, akár a vállalat jövője szempontjából” – mondta Müller.
A vezérigazgató arról számolt be, hogy az Európában használt motorok esetében a megoldást már megtalálták. A mérnökök a botrány kirobbanása óta „éjjel-nappal dolgoztak”, és ma már létezik olyan megoldás, amely biztosítja az emissziós határérték betartását, és még pénzügyileg sem dönti romba a VW-t. „Önök most azt kérdezhetik, hogy ha ez ilyen egyszerű, akkor eddig miért nem tettük meg, de az a válaszom, hogy annak idején még nem állt rendelkezésre az a technológia, ami ma, másrészt az elmúlt években azt hittük, minden rendben van, és nem kellett ilyen típusú fejlesztésre koncentrálnunk” – mondta Müller.
Az európai autótulajdonosokat értesíteni fogják arról, hogy mikor és hogyan kaphatják meg a szoftverfrissítést. A visszahívások januártól indulnak.
Az Észak-Amerikában használt motoroknál sokkal bonyolultabb a helyzet, mert a nitrogén-oxidokra vonatkozó határértékek szigorúbbak, és arra vonatkozóan egyelőre nem tudott érdemi információval szolgálni Müller, hogy ott mikor javíthatják a hibát.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.