2015. november. 26. 05:09 MTI Utolsó frissítés: 2015. november. 26. 09:53 Gazdaság

Pénteken indul a roham, rengeteg pénzt költhetünk el

Nagy rohamra számítanak a kereskedők az ünnepek előtt, és arra, hogy jelentősen emelkedik majd a boltok forgalma a múlt év azonos időszakához viszonyítva – közölte a Világgazdaság szerint Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Az úgynevezett fekete péntekkel megkezdődik a kereskedelemben az év végi ünnepi időszak – mondta a VG-nek Vámos György.

A szakember szerint decemberben 5-6 százalékkal is bővülhet a kereslet az előző év azonos időszakához képest. Így 940-950 milliárd forintot is hagyhatnak a vásárlók a boltokban az év utolsó hónapjában. 

Mindazok, akik árleszállításban reménykednek, a következő hónap első heteiben csalódnak majd – mondta a főtitkár.

Hozzátette, hogy árleszállítás mutatóban december végén, a két ünnep között lehet, de az igazi leárazásra, ami készletkisöpréssel kombinált, januárban lehet számítani.


 

zöldhasú
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.