Gazdaság hvg.hu 2015. november. 12. 14:21

3D-s nyomtató szülte az első sugárhajtású drónt

Két amerikai specialista összedolgozásából született meg az első nyomtatható drón-Jet: 15 kilós és 240 km/h az utazósebessége.

Az Aurora Flight Sciences és a Stratasys kollaborációjából megszületett a világ első sorozatgyártásra kész olyan sugárhajtású drónja, melyet 3D nyomtatóval állítanak elő. A járművet egyébként bemutatták már a dubai repülőshown, ahol 240 km/h végsebessége ellenére jól manőverezhetőnek bizonyult.

15 kilós, és 240-nel repül a drón-Jet
Aurora Flight

A méhsejt szerkezetű testének köszönhetően mindössze 15 kg tömegű légijárműnek egészen pontosan 80 százaléka készül 3D-s nyomtatással. A cégek azonban semmilyen célszámot nem tűztek maguk elé e téren, mivel egyszerűen azt kívánták demonstrálni, hogy milyen drámaian gyorsan lehet ma az első skiccektől a részletekre kiterjedő tervezésen át a szériakész állapotig eljutni a repülésben is a 3D nyomtatási technológia segítségével.

A mini sugárhajtású repülőgépet sem tekintik végleges formájúnak, méretűnek és paraméterűnek, hiszen ugyanilyen gyorsan lehetséges szerintük másfajta testreszabott, feladatspecifikus járművet építeni, ráadásul a kis szériás gyártás korábban felmerülő pluszköltségeinek jelentős részével sem kell számolni.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.