Gazdaság MTI-OS 2015. október. 22. 10:08

Pluszpénzt kapnak a menekültvonatokon dolgozók

A "migránsvonatok" közlekedésével kapcsolatos valamennyi forgalmi tevékenység ellátása esetén szolgálatonként bruttó 10 ezer forint különdíjazást kapnak a jegyvizsgálók és a vezető jegyvizsgálók. A VDSzSz Szolidaritás szerint a díjazást a MÁV-Start és a MÁV Csoport többi, a menekültek szállításában közvetlenül érintett munkakörében foglalkoztatott vasutasnak is meg kell kapnia.

Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója a "menekültvonatokon" szolgálatot teljesített vezető jegyvizsgálók, jegyvizsgálók számára szeptember 11-től visszamenőlegesen alkalmanként bruttó 10000 forint különdíjazást állapított meg. A MÁV-Start így honorálta, hogy végül mégsem volt fennakadás a menekültek szállításában – olvasható a VDSzSz Szolidaritás közleményében.

MTI / Varga György

A szakszervezet bízik abban, hogy ez csak egy folyamat kezdete, hiszen szerintük nem csak a jegyvizsgálók, hanem a többi vasutas is nagy megpróbáltatásoknak volt kitéve, amikor több ezer embert kellett a szerb-horvát határról az ország több pontján át az osztrák határra elszállítani.

Ugyanakkor elfogadhatatlannak tartják, hogy a különdíjazást vontatottan és lépcsőzetesen kapják meg az érintett munkakörök dolgozói. Elvárják, hogy a tulajdonosi jogköröket gyakorló közlekedési kormányzat mielőbb biztosítsa a MÁV vezetése számára a kifizetéshez szükséges pénzügyi eszközöket.

   

zöldhasú
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.