Messze nincs annyi közmunkás, amennyit terveztek, befuccsolni látszik a program.
Idén már havonta átlagosan 213 ezer közmunkásnak kellene dolgoznia, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az év első hét hónapjában azonban csak 182,4 ezer fő volt a havi átlaglétszám, amely 2014. január-július időszakához képest csupán 4 ezer fővel több – írja a napi.hu a Policy Agenda elemzését ismertetve.
Nyárra már 260 ezer közmunkásról álmodott a kabinet, ami 82 ezer fővel lett volna több, mint egy évvel ezelőtt, ám a valóságban csak 200 ezer fő dolgozott ebben a formában. A kormánynak így már csak matematikai esélye van arra, hogy a terveit teljesítse, ehhez augusztusban 380 ezer közmunkást kellene kimutatnia, ami lehetetlen lesz.
Az év első hét hónapjában a tavalyi 127 milliárd forint helyett 143 milliárd forintot költöttek el a közmunkásprogramra, mert nőttek a közfoglalkoztatotti bérek (2,6 százalékkal), illetve valamelyest nőtt a létszám (2,1 százalékkal), 10 milliárd forint elköltését azonban az elemzők szerint ezek az adatok sem indokolják.
A közmunka mindenáron erőltetése egy idő után a normál foglalkoztatás gátjává válhat. Ennek egyik jele, hogy egyre kevesebb embert találtak idénymunkára a mezőgazdaságban. Ennek oka lehet, hogy a közmunkás nem merte otthagyni a rendszert, mivel az éves megélhetést adott, míg a szezonális foglalkoztatás csak pár hónapra lett volna elég.
Az Európai Uniós források átmeneti, és 2016-ra várt elapadása miatt azonban az építőiparban sokan elveszíthetik a munkahelyüket, számukra az újabb pénzek megérkezéséig a közmunka lehet a pufferzóna lehet. Ha ez bekövetkezik, akkor valóban szükség lesz a közmunka megnövekedett forrására, de ez fájdalmasan fogja érinteni a gazdasági növekedést is – írja a Policy Agenda.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.