Ezer euró támogatás fejenként a menekülteket befogadó francia településeknek
Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter fejenként ezer eurós támogatást ígért azoknak a településeknek, amelyek szálláshelyeket hoznak létre 2017-ig annak a 24 ezer menekültnek, akiket az Európai Bizottság által javasolt kvótarendszer alapján Franciaország hajlandó befogadni-jelentette Venczel Katalin, az MTI tudósítója.
A belügyminisztérium szombaton egyeztetésre hívta azokat az önkormányzatokat, amelyek önkéntes alapon befogadnának menekülteket. A 36 ezer településvezető közül közel hétszázan vettek részt az egyeztetésen, köztük mind az ötven nagyváros képviselője, egyebek mellett Párizsból, Nantes-ból, Bordeaux-ból, Marseille-ből, Lyonból.
Valamennyi politikai párt képviseltette magát, még a bevándorlást ellenző szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) is, ugyanis Julien Sanchez, Beaucaire FN-es polgármestere is megjelent az egyeztetésen. Amikor viszont szót kért a vitában, a többi városvezető kifütyülte és lehurrogta, így nem tudta elmondani, amit szeretett volna.
A belügyminiszter arról biztosította az önkormányzatokat, hogy a kormány "nagyon hálás" a felajánlásokért és "kész hozzájárulni a helyi erőfeszítésekhez", mégpedig köz- és magántulajdonban lévő épületek átalakításához nyújtandó támogatással, lakhelyenként ezer eurós értékben.
Bernard Cazeneuve arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unió valamennyi országának ki kell vennie a részét a menekültek elhelyezéséből, és ezzel párhuzamosan jobban kell harcolni az emberkereskedelem ellen.
"Támogatni kell a bátor és önkéntes településeket, amelyek nagyvonalúan látják a jövőt" - mondta Manuel Valls miniszterelnök a tanácskozás záróbeszédében. "Nekünk konkrét válaszokat kell adnunk a franciák aggodalmaira, megszervezve a menekültek érkezését, komoly, pragmatikus és intelligens módon. Nem engedve a pániknak, és elkerülve azt" - tette hozzá.
* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után
A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.