Tovább csökken a közeljövőben a megújuló forrásokból előállított energia költsége, így egyre versenyképesebb lesz a fosszilis energiahordozókból nyert energiával - állapította meg a Nemzetközi Energiaügynökség és az Atomenergia-ügynökség.
A következő években csökken a megújuló forrásokból előállított elektromos energia költsége, így az egyre inkább képes lesz felvenni a versenyt a hagyományos forrásból előállított energiával - idézte a Napi.hu a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA), valamint az Atomenergia-ügynökség (NEA) közös tanulmányát.
A szél- és napenergiából előállított áram ára évek óta csökken. Előállítási költsége mára már elérte, sőt alá is ment a fosszilis energiahordozókból nyert áraménak.
Az elemzés több mint 180 energiatermelő létesítmény jellemzőit vizsgálta 22 országban. A szerzők célja az volt, hogy kimutassák, minden szóba jöhető költség beszámításával milyen áron lehet villanyáramot előállítani az egyes országokban, egy 2020-ban létesített erőmű esetén, a teljes élettartamot figyelembe véve.
A tanulmány azt is megállapítja, hogy az atomerőművek - teljes élettartamuk során - olcsóbban termelnek energiát a hagyományos gáz- és szénerőműveknél.
A dokumentumban összevetették a helyzetet az öt évvel ezelőttivel: ebből kiderült, hogy a technológiai eredményeknek hála jelentősen csökkentek a szél- és a napenergia hasznosításának költségei. Ez, illetve az atomerőművek kivitelezési költségeinek stagnálása fékezte meg összességében az áram árinflációját.
A tanulmány szerint ugyanakkor egyik energiaforrást sem lehet a legolcsóbbank nevezni, mert minden beruházás egyedi eset, számos tényező befolyásolja, hogy mekkorára rúgnak a költségek: az aktuális piaci helyzettől a szabályozási környezeten át az erőforrások megoszlásáig.
Az összes releváns tényezőt figyelembe véve egyetlen energiaforrást sem lehet a legolcsóbbnak kikiáltani - szögezi le a tanulmány. Minden egyes beruházás költségeit külön-külön számos helyi, egyedi tényező befolyásolja, olyanok, mint például az aktuális piaci struktúra, a szabályozási környezet, illetve a rendelkezésre álló erőforrások megoszlása.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.