2015. augusztus. 30. 14:33 MTI Utolsó frissítés: 2015. augusztus. 30. 14:12 Gazdaság

A kínai kormányfő szerint az ország jó ütemben növekszik

A kínai gazdaság ésszerű ütemben növekszik, és a pekingi kormány képes jól kezelni az ország előtt álló kockázatokat - hangoztatta Li Ko-csiang kínai miniszterelnök a hétvégi rendkívüli kormányülésen.

Az erről szóló közlemény szerint a kabinet határozottan kézben tartja a gazdaság irányítását. Li úgy fogalmazott, a nemzetközi piac instabilitása "növelte a bizonytalanságot a globális gazdasági felépülés folyamatában, fokozottan hatott Kína pénzügyi piacára, az importra és az exportra, újabb nyomással gyakorolva a gazdaságra".
   
Li védelmébe vette azokat az intézkedéseket, amelyekkel június közepe, a tőzsde mélyrepülésének kezdete óta igyekeznek a piacot stabilizálni. A sanghaji irányadó tőzsdeindex pénteken csaknem 38 százalékkal volt a június 12-i csúcsértéke alatt. Úgy fogalmazott, hogy a bankok kötelező tartalékrátájának csökkentése, a kamatok, az adók és a járulékok mérséklése már érezteti kedvező hatását.
   
Li ismételten megerősítette, hogy nincs szükség a kínai pénzeszköz további leértékelésére. A jüan alapvetően stabil marad egy "ésszerű és kiegyensúlyozott szinten" - közölte. A kormányfő jelezte, folytatják a makrogazdaságot érintő célzott szabályozást, hogy kivédjék a lassulás irányába ható nyomást, a piac élénkítése, lendületbe hozása érdekében pedig fokozzák a reform- és innovációs törekvéseket, növelik a hatékonyságot. Úgy vélte, hogy a helyi kormányzatoknál és vállalkozásoknál új beruházási és finanszírozási formák bevezetésére lenne szükség, például adósságcserére és vállalati kötvények kibocsátására.
   
Megismételte, nyílt és átlátszó tőkepiacra van szükség, de a válságmenedzselés módszerén javítani kell a rendszerszintű és a regionális kockázatok kiküszöbölése érdekében. "Kína jelentős növekedési potenciállal rendelkezik és fel van készülve az előtte álló kockázatok hatékony kezelésére" - szögezte le Li Ko-csiang kínai miniszterelnök.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.