Gazdaság hvg.hu 2015. július. 30. 14:25

Mégse lesz állami nagybankunk?

Elmaradhat az állami tulajdonba került MKB Bank és Budapest Bank egyesítése – írja a kormányközeli Napi Gazdaság a Miniszterelnökségtől kapott információk alapján.

A Miniszterelnökség azt mondta a kormányközeli Napi Gazdaságnak, hogy a Budapest Banknál nem terveznek olyan reorganizációs átalakításokat, mint a csődveszélybe sodródott MKB esetében – tudta meg a Napi Gazdaság. A Budapest Banknál nemrég lezárult 700 millió dolláros (közel 200 milliárd forintos) állami felvásásárlást követően a pénzintézet átadás-átvételével kapcsolatos folyamatok zajlanak, és a pénzintézet privatizációjáról még tárgyalni sem kezdtek, mint ahogyan az MKB Bankkal való összevonásról sem született kormánydöntés – írja a lap.  

Ennek alapján tényleg úgy tűnik, hogy a kormány kihátrál a két bank összevonásából, amelyre korábban többször utaltak kormányzati szereplők, és az is lehet, hogy külön adják el őket. A bankfúzió újragondolására az is utal a Napi Gazdaság szerint, hogy Balog Ádám, az MKB új elnök-vezérigazgatója a napokban következetesen a bank értékesítéséről beszélt, ami meg is kezdődhet a nyár végén. Várakozásai szerint az év végére, vagy legkésőbb a jövő év elejére meg is lehet az új tulajdonos.
zöldhasú
Hirdetés