2015. július. 15. 15:15 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. július. 15. 15:15 Gazdaság

Hivatalosan is befagyasztotta az EU a magyar útépítéseket

Kedden új szakaszába lépett jogi szempontból az aszfaltkeverőkről szóló vita Magyarország és az Európai Bizottság között, amely most hivatalosan is felfüggesztette az útépítések magyarországi finanszírozását - írta a 444.hu.

Az Európai Bizottság már korábban felfüggesztette az útépítésről szóló számlák kiegyenlítését Magyarországnak, ami a közlekedési operatív program és a regionális operatív programok egyes prioritásainak előzetes felfüggesztését jelentette jogi szempontból - idézte fel a 444.hu, amely szerint a mai változás lényege, hogy az előzetes státusból egyszerű felfüggesztés lett.

A portál szerint a gyakorlatban ez nem jelent változást, pénz útépítésre eddig se jött, és eztán se jön.

A bizottsági ellenőrzésen tavaly akadt fenn 360 milliárd forintnyi útépítési pályázat. A bizottság azt kifogásolta, hogy a legtöbb útépítési pályázati kiírásban szerepelt, hogy csak az aszfaltozhat, akinek az építkezés 50 kilométeres körzetében aszfaltkeverő telepe van. A bizottság szerint ez túl szigorú megkötés volt, kizárták például a mobil aszfaltkeverőkkel induló pályázókat és visszamenőleg 25 százalékos korrekciót akar előírni büntetésül.

A magyar kormány kezdettől vitatta a bizottság kifogását, az alkudozás végigkísérte az elmúlt másfél évet. Tavaly júliusban felmerült, hogy a kormány az útépítések nyerteseivel utólag, különadóként fizettesse meg a bizottsági büntetést, amit akkor 60-90 milliárd forint közötti összegre lehetett tippelni. A javaslat végül nem ment át a kormányülésen, a vitában pedig tavaly augusztus vége óta nincs érdemi előrelépés - tették hozzá.

Csepreghy Nándor miniszterelnökségi helyettes államtitkár most a portálnak azt mondta, a kormány arra számít, hogy bíróság elé kerül az ügy. Ez azt jelenti, hogy nem fogadják el a bizottság 25 százalékos korrekciós ajánlatát és ebből az is következik, hogy idén már nem jön pénz útépítésre Brüsszelből - közölték.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.