2015. május. 13. 15:16 MTI Utolsó frissítés: 2015. május. 13. 16:45 Gazdaság

Júliustól jön a minimálnyugdíj Szlovákiában

A szlovák parlament szerdán harmadik olvasatban is jóváhagyta a társadalombiztosításról szóló törvény módosítását, így júliustól bevezetik Szlovákiában a minimálnyugdíjat. A mindenkori létminimum összegéhez kötik az öregségi és a rokkantsági nyugdíjak legalacsonyabb lehetséges összegét. Az intézkedés, több mint 75 ezer nyugdíjast érint, de csak azokra vonatkozik, akik legalább 30 éven keresztül fizettek nyugdíjjárulékot.

A minimálnyugdíj összege a nyugdíjjogosultak által ledolgozott évek függvényében változik majd. Annak alsó összeghatára a mindenkori létminimum 136 százaléka lesz, ami Szlovákiában körülbelül 270 euró, megközelítőleg 80 ezer forint.

A 30 évnél többet ledolgozott nyugdíjjogosultak esetében a minimálnyugdíj összegét úgy számítják ki, hogy a létminimum szorzójához – a kiindulási alap 136 százalékhoz – minden többletév után két százalékpontot, 40 ledolgozott év felett pedig évi három százalékpontot adnak hozzá.

A minimálnyugdíjak összegét minden év januárjában a létminimum aktuális összegének tükrében változtatják majd.

A társadalombiztosításról szóló törvény vonatkozó módosítását a 150 fős szlovák parlamentben 77 igen szavazattal, 36 nem ellenében hagyták jóvá Robert Fico kormánypártjának képviselői, az ellenzék szinte teljes egészében a minimálnyugdíj bevezetése ellen voksolt.

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.