Gazdaság hvg.hu 2015. április. 29. 18:52

Ne essen pánikba, ha nem kapja meg a banki elszámoló levelet

Az ügyfelek jelentős részénél csak júniusban vagy augusztusban csenget a postás.

Ne lepődjön meg senki, ha a bankjától az általános április 30-i határidő ellenére sem kapja meg május első napjaiban az elszámoló levelét. A Bankszövetség tájékoztatása szerint ugyanis elég sok ügyfél van, aki nem fogja kézhez kapni a tájékoztatót, mert olyan hitelkonstrukciót választott, amelyre nem a mostani határidő vonatkozik, vagy a bankja az adott termék esetében megtámadta a jogszabályt, és a végleges bírósági döntéstől számított hatvannapos törvényi határidő csak később jár le.

MTI / Mediafax / Silviu Matei

Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára a hvg.hu-nak azt mondta, több nagyobb bank ügyfelei is érintettek. Úgy tudjuk, például az OTP és a KH bizonyos ügyfelei is. Rájuk – illetve a bankjukra – csak májusi vagy júniusi határidők vonatkoznak, az utolsó levelek postára adása június 26-ig várható. A forintalapú, a devizában folyósított hitelek után készített elszámoló levelek kiküldési határideje pedig egyenesen augusztusban lesz.

Kovács Levente szerint az ügyfelek biztosak lehetnek abban, hogy minden bank időben postázza az értesítőket, ha valaki most nem kap elszámolót, akkor érdeklődjön a pénzintézetnél a rá vonatkozó határidőkről, amelyek legegyszerűbben az egyes bankok honlapjain érhetőek el. A főtitkár arra kéri az ügyfeleket, hogy szükség esetén írásban vegyék fel a kapcsolatot a bankjukkal, a gördülékenyebb ügyintézés érdekében.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.