Matolcsyék tanácsokat adnak a kamu brókercégek felismeréséhez
Megtakarítási tájékoztatót tett közzé honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amelynek táblázata tartalmazza a Magyarországon befektetési szolgáltatás nyújtására jogosult intézmények nevét.
A megtakarítások elhelyezésekor különösen fontos a megfelelő pénzügyi szolgáltató kiválasztása – közölte az MNB. Ennek első lépése, hogy az emberek tisztában legyenek azzal, hogy pontosan milyen szolgáltatást, terméket vesznek igénybe, és hogy a kiválasztott szolgáltatónak van-e erre engedélye.
A befektetési szolgáltatásokat közvetítő szereplők adatai nincsenek a listán, esetükben ugyanakkor az ügyféllel kötött szerződésben fel kell tüntetni a jegybanki táblázatban szereplő, engedéllyel rendelkező társaság a nevét, amelynek szolgáltatásait kínálják.
Magyarországon jogosultak befektetési szolgáltatási tevékenységet folytatni határon átnyúló szolgáltatást végző, bejelentéssel rendelkező intézmények is, amelyek elérhetősége szintén megtalálható az MNB honlapján. Ezeknek az intézményeknek az esetében a keresőbe először be kell írni az adott intézmény nevét, majd a tevékenységek között lehet ellenőrizni, hogy jogosult-e a társaság befektetési szolgáltatás nyújtására – közölték.
A közlemény szerint Magyarországon betétet csak engedéllyel rendelkező, illetve határon átnyúló szolgáltatást végző, bejelentéssel rendelkező hitelintézetek – így bankok, takarékszövetkezetek, lakás-takarékpénztárak vagy saját tagjaik körében hitelszövetkezetek – gyűjthetnek az ügyfelektől. Ezek teljes listája szintén megtalálható az MNB honlapján.
A tájékoztatás szerint nagyon fontos, hogy első lépésként mindenki ellenőrizze a listában, illetve az MNB honlapján, hogy szolgáltatója rendelkezik-e engedéllyel, és ha igen, ezen belül pontosan milyen befektetési vagy betéti szolgáltatás nyújtására. Elképzelhető ugyanis, hogy az adott szolgáltatónak nem teljes körű, csak egyes résztevékenységekre vonatkozó engedélye vagy bejelentése van.
Amennyiben bármilyen kérdés, kétség merül fel a szolgáltatóval, a kínált befektetési vagy betéti lehetőséggel, illetve a szolgáltatás nyújtásával kapcsolatban, akkor kérik, hogy azt jelentsék az MNB pénzügyi fogyasztóvédelmi központjának.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.