2015. április. 10. 05:54 MTI Utolsó frissítés: 2015. április. 10. 08:16 Gazdaság

Valami megváltozott, másképpen mennek nyaralni a magyarok

Egyre korábban foglalják le a magyarok a nyári üdülést, népszerűek az előfoglalási kedvezmények, miközben a last minute kínálat csökken – számol be pénteki cikkében a Napi Gazdaság.

A korábbi évekhez képest 51 százalékkal magasabb a nyári szálláshelyek foglaltsága a szallas.hu adatai szerint, ez a teljes nyári forgalom 13-14 százalékát jelenti – mondta a Napi Gazdaságnak Dorcsinecz József, a portál ügyvezetője.

A last minute, azaz az érkezés előtt legfeljebb három nappal foglaló vendégek aránya tavaly 15-18 százalék között volt – tette hozzá. Előfoglalási szezonnak a januártól március végéig tartó időszak számít. Az emberek átlagosan négy éjszakára foglalnak, ez azt jelenti, hogy sok a 2-3 éjszakás, de az egész hetes nyaralás is, az előfoglalások átlagára pedig 75 ezer forint.

Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) kommunikációs bizottságának tagja azt mondta, a nyári szezon legkedveltebb célpontja Görögország, Törökország, Egyiptom és Horvátország. Az utóbbi években egyre tudatosabban foglalnak nyári utazást a magyarok, nagyobb hangsúlyt kaptak az előfoglalások, szemben a last minute utakkal.

Az utazásszervezők – az elmúlt évek tapasztalatai alapján – egyre óvatosabban kötnek le charterjáratokat és garanciális szálláshelyeket, és nagy hangsúlyt fektetnek az előfoglalási kedvezményekre. Több utazásszervező idén például a forint árfolyamának ingadozása miatt árfolyamgaranciát adott előfoglalási kedvezményként – tette hozzá. Ezért, az utóbbi két évhez hasonlóan, az idei főszezonban is jóval kevesebb last minute ajánlat várható.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.