Kiábrándító globális jóslat érkezett az IMF-től
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint nem várható jelentősebb globális gazdaságnövekedés a következő években, és ennek alapján arra lehet számítani, hogy a jegybanki alapkamatok egyelőre alacsonyan maradnak – áll az IMF félévente frissülő úgynevezett World Economic Outlook (Világgazdasági kilátások) kiadványának kedden ismertetett első fejezetében.
A kedden ismertetett kiadvány összeállítói azzal számolnak, hogy a fejlett országok gazdaságnövekedési potenciálja nem túl nagy, évi 1,6 százalék, aminek az az egyik következménye, hogy nehéz lesz csökkenteni az állami és magánszektor magas adósságát. A fejlett országok GDP-növekedése a 2008-2014 közötti években átlagosan 1,3 százalék volt.
Azt, hogy milyen gazdaságnövekedést vár az IMF az idei és a jövő évre, a jövő héten ismertetik, néhány nappal azelőtt, hogy Washingtonban megtartják az IMF és a Világbank szokásos közös tavaszi ülésszakát.
A feltörekvő piacok éves gazdaságnövekedési potenciálja 6,5 százalékra csökkent 2008 és 2014 között, ami csaknem 2 százalékponttal elmaradt a válság előtti szinttől, és a következő öt évben 5,2 százalékra mérséklődik. A visszaesés még ennél is nagyobb lehet Kínában, amelynek a gazdasága a második legnagyobb a világon.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.